webkamera
360 VR
Galéria
2023. július 1-én, Visegrádon mutatja be a Pintér Tibor vezette Nemzeti Lovas Színház monumentális előadását, az Aladdint.
Az utóbbi időszakban „tréfát űzött” velünk a tél, azonban most minden jel arra mutat, hogy tartós marad a lehűlés, s kezdődhet a síszezon Visegrádon is.
2023. július 1-én, Visegrádon mutatja be a Pintér Tibor vezette Nemzeti Lovas Színház monumentális előadását, az Aladdint.
Minden év júliusának második hétvégéjén visszarepülünk a középkorba...
A frissen ratrakolt, folyamatosan hóágyúzott pályák közül az 1/A, valamint a bébi pálya már üzemelnek, illetve három felvonó is hadrendbe állt.
Nem szükséges hosszú órákat utazni egy kiadós síelésért, hiszen Visegrádon erre is kiváló lehetőségetek kínálkozik!
Visegrád az őszi időszakban is rengeteg izgalmas programlehetőséget tartogat.
Szeptember 19-én egy rendhagyó előadást hallgathatunk meg a Salamon-toronytól néhány perc sétára fekvő Sibrik-dombon
Ahogyan szép lassan beindul a nyár, egyre gazdagodik a visegrádi programrepertoár, méghozzá nem is akármilyen műsorokkal.
Az EZRaider sok társához hasonlóan katonai területről szelídült civil/hobbi célokra, s megbízhatóságánál csak a benne rejlő mókafaktor jelentősebb.
Tudtad, hogy nálunk kétszer megy le a Nap?