Visegrád Város 2023. júniusában a motoros forgalmat a Fellegvárba vezető szerpentinútról a Mogyoróhegyi Kirándulóközpont - Nagyvillám – Hotel Silvanus – Fellegvár felé vezető, ún. „nyári feljáró” útra terelte, azaz motorkerékpárral a Fellegvárat a 11-es számú főútról a Mogyoró-hegy - Nagyvillám – Hotel Silvanus – Fellegvár útvonalon lehet elérni, a városon keresztül vezető útról a behajtás nem engedélyezett. A város összes turisztikai szolgáltatása ettől függetlenül látogatható és elérhető a motorosok számára is, hiszen a tiltó tábla a Panoráma út kiindulópontjánál lett kihelyezve.
A döntéssel az önkormányzat csökkenteni kívánta a belváros zajszennyezését, illetve a lakosság évek óta zajló bejelentéseire reagálva elő kívánta segíteni az itt élők és a városban pihenni vágyó turisták nyugalmát, pihenését.
A motorosok behajtását tiltó tábla kihelyezését követően a motoros társadalom egy része – influenszerei buzdítására – lejárató kampányba kezdett Visegrád Városa ellen, valótlanul állítva, hogy korlátozva vannak a Visegrád belterületén lévő turisztikai szolgáltatások használatában.
A város vállalkozásait internetes felületeken – jellemzően a google értékelő felületén – 1-es értékelésekkel illetik, lerontva ezzel a szállodák, éttermek, vendéglátóhelyek, valamint a szabadidős- és egyéb szolgáltatók hosszú évek alatt gondosan, sok munka befektetésével elért kiváló értékeléseit.
Az értékelések jellemzően nem az érintett vállalkozás szolgáltatásaira és az azokkal kapcsolatos valós tapasztalatokra vonatkoznak, hanem a motorral történő megközelíthetőségre. Ezért értékelésük nem releváns, sértettségen alapul, hiteltelen és pontosan megfogalmazott céljuk a nyomásgyakorlás.
Kérjük látogatóinkat, vendégeinket – újonnan érkezőket és visszatérőket – hogy a fentiekben említett értékeléseket fenntartással fogadják!
A visegrádi szállodák, éttermek, vendéglátóhelyek, valamint a szabadidős- és egyéb szolgáltatók továbbra is az eddig megszokott, magas színvonalon szolgálják ki és várják szeretettel a Visegrádra látogatókat, a motorral érkezőket is!
2023. augusztus 2.
Kiadta
Visegrád Város Önkormányzata és a
Visegrád és Környéke Turisztikai és Marketing Egyesület