1981-ben vált valóra Madas László álma, s leginkább emberfeletti munkájának gyümölcse, a Pilisi Bioszféra Rezervátum.
1976-ban az UNESCO-nak köszönhetően indult útjára az a globális kezdeményezés, melynek célja a bioszféra rezervátumok hálózatának folyamatos bővítésén keresztül a természetes élőhelyek és erdőségek védelme. A tevékenység legkomolyabb kihívását mindmáig az jelenti, hogy miképpen lehet egymással harmonizálva folytatni az erdőgazdálkodást és természetvédelmet.
A kulcsszó: a fenntarthatóság.
Madas László erdőmérnök, a Parkerdőgazdaság egykori igazgatója 1981-ben hazánkban ötödikként tudott kialakítani bioszféra rezervátumot a Visegrád-környéki erdőségekben.
A Pilisi Bioszféra Rezervátum nem csupán egyes védett madár- és növényfajok otthona, s a Madas-féle örökerdő-gazdálkodás egykori prototípusaként ismert erdőterület, de a hazai természetjárás egyik fellegvára is olyan különleges, világszinten egyedülálló látnivalókkal, mint a Rám-szakadék, vagy a Vadálló-kövek. Megóvása egyaránt fontos az élővilág, a gazdaság, valamint a turizmus tekintetében is, éppen ezért a rezervátumért mai napig dolgozó szakemberek sokaságának munkája felbecsülhetetlen értékű.
A közel 27100 hektáros terület a világ egyik legfontosabb olyan természetvédelmi területe, mely mérsékelt övi lombhullató erőknek szolgál védett otthonául.
----
Fotó forrása: www.parkerdo.hu