Idén 12, 26 és 45 km-es túrák során indulhatunk a magyar irodalom egyik legkáprázatosabb alakjának nyomába november 6-án.
2018-ban került megszervezésre az első Áprily Lajos Emléktúra, mely azóta állít emléket évről évre Áprily Lajos költő, műfordító, jeles pedagógus számára egy igazán összetett, három szakaszból álló pilisi erdei túrasorozattal. Áprily Lajos, aki Erdélyben született, s végül életének számos helyszíne közül a visegrádi Szentgyörgypusztán találta meg idős korára otthonát szeretett, elismert lakója lett Visegrádnak, s egészen 1967-ben bekövetkezett haláláig itt élt. Az idősebbek közül még sokan emlékeznek rá, a hely szellemisége pedig kiemelt helyen őrzi Áprily emlékét, elég csak arra gondolnunk, hogy az általános iskola is az ő nevét őrzi.
Áprily költeményeinek rendkívül gyakori témája az erdő, a vadállatok, a természet, s nem csupán allegorikus formában, de gyakran a téma konkrétumait is írásaiba szőve értekezik ember és természet viszonyáról. Aligha ígérkezhet jobb alkalom a kapcsolódó elmélyülésre, mint a túrázás.
Az emléktúra szervezői is ennek szellemében szervezik meg idén újra, ezúttal november 6-án a vándorlást a 134 évvel ezelőtt született Áprily Lajosra emlékezve.
Áprily Lajos emléktúra 12
Rajt: 2021.11.06. 08:00 – 09:00
Táv: 12 km
Szint: 417 m
Szintidő: 5 óra
Nevezési díj: 1000,- Ft
Útvonal: Visegrádi sportcentrum – Áprily szobor – Temető – Áprily sír – Kálvária – Fellegvár – Erdei Művelődés Háza – Áprily-völgy – Áprily emléktábla – Sípálya parkoló – 12-45 elágazás – Mátyás-forrás – Sibrik-domb – Ispáni-palota romjai – Salamon-torony – Visegrádi sportcentrum
Áprily Lajos emléktúra 26
Rajt: 2021.11.06. 07:00 – 09:00
Táv: 26 km
Szint: 837 m
Szintidő: 7 óra
Nevezési díj: 1500,- Ft
Útvonal: Visegrádi sportcentrum – Áprily szobor – Temető – Áprily sír – Kálvária – Fellegvár – Sóstói-rét – Vízverés-nyerge – Zánkói-rét előtt kék-piros elágazás – Pilisszentlászló, kocsma – Spartacus tanösvény, Tűzkő-fa – Jenő-kunyhó – Bányatető-kilátó – Visegrádi sportcentrum
Áprily Lajos emléktúra 45
Rajt: 2021.11.06. 07:00 – 09:00
Táv: 45 km
Szint: 1480 m
Szintidő: 12 óra
Nevezési díj: 1500,- Ft
Útvonal: Visegrádi sportcentrum – Áprily szobor – Temető – Áprily sír – Kálvária – Fellegvár – Erdei Művelődés Háza – Áprily-völgy – Áprily emléktábla – Sípálya parkoló – 10-42 elágazás – Sóstói-rét – Vízverés-nyerge – Zánkói-rét előtt kék-piros elágazás – Vértes-mező – Vörös-kő – Álló-rét – Sztaravoda-forrás – Kaptató utca – Vaddisznó utca – Pilisszentlászló, hegytető – Pilisszentlászló, kocsma – Spartacus tanösvény, Tűzkő-fa – Jenő-kunyhó – Bányatető-kilátó – Visegrádi sportcentrum