webkamera

360 VR

Gallery

Galéria

Egy könnyed visegrádi séta a Fellegvár felé, a Kálvárián

Rengeteg településnek van különleges kálvária útja, Visegrádé azonban egész biztosan egyedülálló, hiszen ha felérsz a tetejére, a legendás Fellegvár, azaz a visegrádi vár bejáratához érkezel meg.

A kálváriák bár szakrális jelentőségüktől elvonhatatlanok, mégis sok esetben e fő szerepükön kívül gyönyörű turisztikai látványosságokként, s adott esetben túraútvonalakként is szolgálnak. Persze igaz, hogy egy nagyobb túra már eleve magában hordozza saját jelentésén túl a zarándokút kultúrába épült hagyományait, mégis: egy kálváriadombon nem lehet úgy végig vonulni, hogy az ember ne gondolkodjon el lépéseinek, majd rövidke, esetleg hosszabb megállásainak többlettartamán. 

A Várhegyen 1770-ben épült kis késő-barokk kápolna, nem messze a Viktrorin József emlékét őrző, V-betűt formázó emlékműtől (melyről sokan azt gondolják tévesen, hogy Visegrád nevének kezdőbetűje) hűen mutatja, hogy e kálváriahegy jelentősége komoly volt az akkoriban Visegrádot benépesítő sváb telepesek számára. A hegy tetején álló várrom felé vezető út ilyen tekintetben aztán csak számunkra, a XX. században meginduló várrekonstrukciós munkálatok után vált érdekessé. Ezzel az időszakkal esik egybe a kálvária felújítása is, amikor 1961-ben Szakály Ernő elkészítette a ma is látható fülkés stációkat. 

A kálvária lépcső utunk kezdete, mely a Mozi felől indulva a Zách Klára közből nyílik. Innen aztán eltéveszthetetlen az útvonal, s bár kaptatós lehet azok számára, akik egyáltalán nem szoktak az emelkedőkhöz és a köves utakhoz, önmagában egy kellemes sétát ígér, útközben nagyszerű kilátással a fák közül az alattunk húzódó városra és a lélegzetelállító Dunakanyarra, a végén pedig ott vár bennünket a Fellegvár.

 

Fotó forrása: visegrad.hu


Jártál már a visegrádi Kálvárián?