A Közkutak.hu segítségével bárhol is járj Magyarországon, megtalálod a hozzád legközelebb eső, szabadon használható ivóvíznyerő helyet.
Az alkalmazás egy szabadon, teljesen ingyenesen igénybe vehető online térkép, mely kutakat, ivóvíznyerő helyeket gyűjt, s folyamatosan bővül. Ennek a bővülésnek Te magad is elősegítője lehetsz, hiszen a regisztrált tagok maguk is segíthetnek frissíteni, módosítani az aktuális kínálatot, illetve a feltüntetett kutak kapcsán a legfontosabb alap tudnivalókat (például azt, hogy a kút jelen pillanatban működik-e, vagy sem). Olyan ez kicsit, mint egy nagyon egyszerű küllemű WAZE…
Érdekes és nagyon hasznos közösségi tevékenység lehet túrázók számára, ha figyelik a kínálatot és rendszeresen ügyelnek arra, hogy egy-egy kút mellett elhaladva ellenőrizzék a térképen, hogy az éppen azzal a kúttal kapcsolatos információ helyes-e. Ha változtatást célszerű javasolni, nem kell hozzá több néhány gombnyomásnál (bocsánat: érintésnél).
Akár kihívásnak sem rossz olyan közkutak felkutatása, amelyek még nincsenek fent az oldalon.
Van esély találni egyet-egyet, hiszen nem hivatalos szervek üzemeltetik a térképet, hanem a mindenkori aktív közösség, a platform pedig nem más, mint a világszerte használatban lévő, sokat bizonyított OpenStreetMap.
Ha támogatni szeretnéd a Közkutak.hu munkáját, ezt ide kattintva nagyon könnyen megteheted.