Hétfőn volt 30 éve, hogy 1991. február 15-én Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország vezetői aláírták a Visegrádi Egyezményt, melynek hatásai minden túlzás nélkül Anjou Károly 1335-ös királytalálkozójának mércéjével mérhetők.
Visegrád időről időre rendkívül fontos események színhelyévé válik, s ez a tendencia Szent István uralkodása óta igaz – már államalapító királyunk ispánságot szervezett Visegrádon. IV. Béla király aztán ismét városunkat választotta, amikor a tatárjárást követően itt épített rendkívüli munkával egy olyan kettős várendszert, mely aztán a későbbi uralkodók számára is folyamatosan fejlesztendő alapvetésnek bizonyult. I. Károly, majd I.Nagy Lajos, Luxemburgi Zsigmond és Hunyadi Mátyás is kiemelt szerepet szánt Visegrádnak. E város történelmünk megkerülhetetlen fundamentumává vált, s ma is szimbóluma z közép-európai egységnek.
A 30 évvel ezelőtt megköttetett Visegrádi Együttműködés nem is csupán szimbolikus szálait tehát egészen 1335-ig vezethetjük vissza, amikor I. Anjou Károly királyunk úgy döntött, hogy gazdasági és kereskedelmi kapcsolatot épít ki a környező országokkal. Felismerte, hogy ez a régió akkor lehet igazán erős, ha az itt élő népek közös erővel fejlesztik azt, s a csatározásokat félretéve megértik az egymásra utaltság üzenetét: háborúskodás és viszályok helyett hosszú távú békére és egymás támogatására van szükség. A visegrádi királytalálkozó után új kereskedelmi útvonalak épültek, de többek között valutaunió is bevezetésre került. Bécs árumegállító joga többé nem fojtotta vissza a közép-európai országok fejlődésének lehetőségeit.
A 656 évvel későbbi Visegrádi Együttműködés aláírói, Lech Wałęsa, Václav Havel és Antall József a középkori elődeik által kitaposott útra léptek, s a később V4-ek néven ismertté vált együttműködési rendszer mindmáig erős kapocsnak bizonyult. 2004-ben aztán együtt csatlakozott az immáron négy ország az Európai Unióhoz.
Visegrád az élő középkor városa. Ez nem csupán egy hangzatos mottó, hiszen azt is jelenti egyszersmind, hogy a felvilágosodás idején „sötét középkornak” bélyegzett, sok tekintetben azonban rendkívül virágzó és fejlett történelmi kor során kitaposott ösvények mindmáig jelen vannak, bátran járhatunk rajtunk, s méltán büszkék lehetünk e régi utakat róva bölcs elődjeinkre.
A 2021. február 15-én leleplezett emléktábla ennek a folytonosságnak állít emléket.