Új sorozatunkban olyan útvonalakat fogunk bemutatni Nektek, melyeken haladva egyszerre ismerhetitek meg Visegrád legszebb pontjait, s legizgalmasabb éttermeit, kávézóit, cukrászdáit.
Annak idején Áprily Lajos költő is egy hajókirándulás során járt először Visegrádon. Talán sokat elárul a hely szelleméről, hogy Áprily szinte véletlenül érkezett, azonnal itt is maradt éjszakára, s néhány héten belül már egy aprócska visegrádi ház tulajdonosa volt, ahol aztán élete utolsó szakaszát töltötte. Akkor persze még nem létezett mai formájában a Renaissance Étterem, így ő nem oda tért be ebédelni. Napjainkban azonban aki hajóval jön hozzánk, s megéhezik az út során, máris kezdheti jól megérdemelt visegrádi pihenését egy finom ebéd első fejezetével.
A Renaissance Étterem az ország egyik legnépszerűbb historizáló étterme; hangulatával, különleges ételeivel, korhű miliőjével azonnal rabul ejti látogatóit. Nem is igazán akad olyan vendég, aki ne azzal az érzéssel távozna, hogy „ide egyszer bizony még vissza kell térni”.
Az étlap kínálatának igazi klasszikusa a Renaissance gőzölgő, forró őzragu levese, melynek illatát az igazi gourmand már a Görgei-lépcsőhöz közelítve megérezheti.
Kicsit elmerülve a hely hangulatában, megérkezve így lélekben is Visegrádra, indulhatunk is tovább.


Érdemes a Fő utca macskaköveit követni, így láthatjuk a Királyi Palotát, Visegrád réges-régi házaival is megismerkedhetünk kicsit, aztán a Palotaházhoz érve máris lekanyarodhatunk a Duna-partra, ahonnan egyenesen eljutunk néhány perc kellemes dunai szellőben fürdőzve a Schachtel Étteremig, mely Visegrád egy későbbi, de annál meghatározóbb időszakának világába enged betekintést.
A kiadós leves és a kellemes séta után talán valami könnyedebb falatra vágyik az ember, így adja magát a Schachtel specialitása, a roston sült szűzérme nyárs tejszínes erdei gombás mártással, s mellé remek steak burgonyával. Páratlan nyári falatok, melyek után jól esik még a séta.
Szemközt, a Rév utcában máris ott a kedves, családias kis Rigoletto Cukrászda, ahol ebédünket méltó módon zárhatjuk egy finom espressoval, egy erős ristrettoval, egy lágy cappuccinoval, s persze azok a sütemények…


Sétánk aztán tovább vezethet akár feléle a Rév utcán, melynek kanyargóin haladva egyre közelebb kerülünk Visegrád legendás erdejéhez. De kis Fő utcai kitérővel a templomnál, a Zách Klára utca felé kanyarodhatunk, ahonnan akár a Fellegvárhoz is felsétálhatunk a Kálvária-dombon átkelve, megismerkedve egy rejtett, csodás tündérvilággal odafent, a Viktorin-sétányon ballagva felfelé, az ezer éves város meredélyein kalandozva.