webkamera

360 VR

Gallery

Galéria

Hagyományőrző sajbázás Visegrádon

Idén március 23-án kerül megrendezésre a közel 25 éve a pünkösd előtti időszakra „átköltöztetett sajbázás.

Eredetileg ugyanis június 24-én, azaz Szent Iván éjjelén sajbáztak sváb hagyomány szerint a visegrádi németek.
Az idősebbek emlékeznek rá, hogy az 1950-es években még bőven élt a hagyomány, amihez konkrét helyszín is tartozott, s amiképpen ebben az időben a tűzvédelmi előírásoknak jóval kevesebb volt a hatása a lakosság tevékenykedéseire nézve, mint napjainkban, az Apátkúti-patak fölötti domboldalról sajbáztak lefelé a fiatal fiúk. „Sajba legyen Marinak”! „Sajba legyen Julinak”, és így tovább felkiáltásokkal „lőtték ki az égő fakorongokat, amelyeket lent vártak a lányok, s szorgosan gyűjtötték a patakban eloltott kis szimbólumokat. Nem nehéz kitalálni: az a lány volt az este igazi győztese, aki a legtöbb sajba korongot tudhatta végül a magáénak…

Visegrádon napjainkban már a Dunába céloznak a sajbázók.
Idén az Életfa szobornál szervezik meg Szebeni Imre vezetésével ezt az igazán unikális eseményt, 18:00 órai kezdettel, tehát már abban az idősávban, amikor nagyszerű látványt nyújt majd a tüzes korongok szárnyalása, majd kihunyása a víz fölött.

Imre bácsiék és a Német Nemzetiségi Önkormányzat nagy örömmel és sok-sok szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt szombat este.



 2024. 03. 21.