A Duna Visegrádhoz viszonyított túloldalán is számos különleges túralehetőségre, természetjáráshoz kapcsolódó programra nyílik lehetőség. Az alábbihoz még csak nem is szükséges komolyabb bakancsot húznunk, mégsem maradhat le egyetlen valamire való dunakanyari bakancslistáról sem.
A ma ismét teljes hosszában végig utazható, közel 22 km-es kisvasútpálya az 1900-as évek elején került kialakításra, elsősorban fakitermelési célokra, de a környékbeli kőbányászatnak is hamar létfontosságú elemévé vált az útvonal. A 600 mm-es nyomtávval 1908-ban épült Ipolypásztó-Börzsönyirtás kisvasút eredetileg lóvontatású volt, csak később került sor a gépesítésre; ez, illetve az 1910-ben elkészült Szob-Márianosztra vonal voltak a mai „transzbörzsönyi” kisvasút közvetlen elődei.
A napjainkban a Börzsöny talán legszebb útvonalát adó kisvasút ipari felhasználása a viszontagságos XX. század utolsó évtizedének elején, 1992-ben ért véget. A környékbeli települések nem hagyták, hogy a semmivé váljon a nagy múltú vasútszakasz, s 2002-ben, 10 évvel pályafutásának befejezését követően újjáéledhetett először a Nagyirtás-Nagybörzsöny útvonal, majd 2008-ban a Szob-Márianosztra is.
A szakaszok összekötésére 2016-ban került sor, ekkor született meg a Transzbörzsöny Kisvasút ma is utazható hossza. Bár Nagyirtáson át kell szállni egy másik szerelvényre, ez mit sem vesz el a rendkívüli élményből. A hegyi pálya szépséges patakmedreken, dűlőkön, vadregényes erdei szakaszokon halad át, utunk során pedig megismerkedhetünk a Börzsöny lebilincselő világával, s elképzelhetjük, milyen lehetett ez a vidék több mint 100 évvel ezelőtt.
Forrás: termeszetjaro.hu
Fotó forrása: kisvasut.hu