Áprily Lajos

(1887-1967)

Áprily 1937 nyarán, egy dunai hajókirándulás alkalmával pillantotta meg először Visegrád emblematikus Várhegyét, a Salamon-torony maradványait, s látott először szülőföldjétől messze - szívéhez ennyire közel álló, Parajdra emlékeztető vidéket. Azonnal beleszeretett…

---

Önként megkezdett nyugdíjas éveit 1943-tól már Visegrádon tölti, s egészen haláláig a település lakóinak szeretetében, mégis kissé elvonulva a nyilvánosságtól, a ma is Szentgyörgypusztaként emlegetett terület egyik gyönyörű völgyében él.
Jékely Endre (Áprily fia) egy kapcsolódó visszaemlékezésében¹ arról ír, hogy Áprily sokáig úgy gondolta, Velemben – Kőszegtől nem messze települ majd le idős korára, ám gyermekei ezt nem igazán támogatták, nem szerették volna, hogy az idős költő több száz kilométerre költözzön tőlük. 

Beleszeretni a völgybe

Áprily néhány héttel az ominózus hajókirándulás után arra kérte fiát, az akkor már Budapesten élő Jékely Zoltánt, hogy menjen ki vele ismét Visegrádra, nézzenek körbe egy kicsit. Ismét hajóra szálltak, s Dunabogdányig jöttek, onnan gyalogszerrel folytatták az utat Visegrádra. Ennek köszönhető, hogy elhaladtak a mai Kisoroszi révvel szemben található kis völgy mellett, ahová Áprily mindenképpen szeretett volna benézni, hiába jelezte neki fia, hogy valójában még be sem értek Visegrádra. Patakot, öreg gyümölcsfákat, az erdő lábát, egy igazi tündérbirodalmat találtak a völgyben (ma már Áprily-völgy a kis utcácska neve).

Betértek a már akkor is réges-réginek számító Gondűző csárdába (ma is őrzi a nevét a 11-es út szemközti oldalán található pizzéria), hogy a fent látott telkek tulajdonosairól érdeklődjenek, ekkor derült ki, hogy kisorosziaké a legszebb, addigra már kiszemelt telek. Ott maradtak éjszakára (Jékely Endre elmeséli említett írásában, hogy a Gondűző tulaja szívélyesen falajánlott nekik egy kétágyas szobát), kiderítették a tulajdonosok nevét és címét, majd néhány nappal később visszatértek a Dunakanyarba, s megvásárolták az idős házaspár későbbi otthonául szolgáló területet.

Áprily Visegrádon

Áprily Lajos számos verse született Visegrádon, ezek nagyrészét erdei sétái, vadlesei, kirándulásai közben írta, s hazaérve tisztázta. Közel 30 esztendőt töltött itt, melynek során rengeteget segített a helyi értelmiségnek: tanítóknak, tanároknak, - szellemiségével mintegy a régi láng őrzője maradt (hivatalosan csupán fordításai jelenhettek meg idős kora nagyrészében), egy óriás a múltból, akinek köszönhetően a kortárs Visegrád számtalan szellemi értéket volt képes megőrizni a legsötétebb 1950-es vészévekben is. 

1967. augusztus 6-án halt meg, néhány nappal nyolcvanadik születésnapja előtt.
Sírja a visegrádi temetőben található.
A város általános és alapfokú művészeti iskolája is hosszú évtizedek óta őrzi a magyar irodalmi impresszionizmus egyik legnagyobb alakjának, Áprily Lajosnak nevét.