A Visegrádi Csónak és Kishajó Kikötő egyik rendkívül izgalmas és mindenképpen rendhagyó szolgáltatását szeretnénk most bemutatni. Motorostutaj.hu. Szeld a habokat kötöttségek nélkül!
A Motostutaj.hu 2019-ben indította útjára szolgáltatásait, melyek között a különféle, korszerű evezős vízisport-eszközök bérlési lehetősége mellett igazi zászlóshajó – a szó szoros értelmében – a motoros csónakok rendelkezésre bocsájtása is. Ez a szolgáltatás attól különleges igazán, hogy lényegében egy 10-12 perces felkészítést követően önállóan is útnak indulhatunk felfedezni a Dunakanyar környező vízi szépségeit. Ez a sportolási lehetőség ugyanis nem engedélyköteles, így lényegében bárki számára nyitva áll.
Réti Henrik, a Motorstutaj.hu megálmodója elmesélte, hogy miért keresik fel egyre többen és többen a szolgáltatást, s hogy miért is ennyire szerethető ez az egyébként igazi klasszikusnak minősülő outdoor szórakozás.


Az Armor, illetve a Családi Katamarán is bérelhető kapitány nélkül. Ennek köszönhetően akár szerelmünkkel kettesben, akár barátainkkal közösen, akár családosan lehetőségünk nyílik arra, hogy bebarangoljuk a Visegrádot környező dunai szakaszokat, komolyabb kompromisszumok nélkül.
A felkészítés természetesen tartalmazza a vízi jártassághoz kapcsolódó legfontosabb tudnivalókat, tehát aki betartja a szabályokat, nem kerülhet bajba.
Mentőmellényt mindenki kap, ahogyan térképet is. A legszebb, az épp aktuális vízállás tekintetében leginkább ajánlott látványosságok, kikötőpontok javaslataira is számíthatunk.
Henrikék környezetismerete a garancia arra, hogy bármelyik javasolt útvonalat is válasszuk, egész biztosan nem fogunk csalódni. Sőt! Egy olyan arcát ismerhetjük a Dunakanyarnak, melyről a szárazföldről szemlélődve talán elképzelésünk sem lehet.
Aki mégsem szeretne kishajót vezetni, ám az élményből nem akar kimaradni, természetesen kapitánnyal együtt is kérheti az utazást, legyen szó akár 10 percről, akár 2 óráról.
A csapat rendkívül rugalmas.
Külön érdekesség, hogy a Motorstutaj.hu szolgáltatásai akkor is nyitottak, ha csupán szeretnénk „átugrani” Nagymarosra, Kismarosra, vagy épp a Dömössel szemközt magasodó Szent Mihály-hegy lábaihoz. Megbeszélés szerint természetesen oda-vissza. 😊
Ez a lehetőség nagy előnyt jelent, ha a komp már nem jár, de szeretnénk egy nagymarosi koncertről, rendezvényről visszajutni Visegrádra, esetleg a Visegrádi Nyár valamelyik programját követően kívánunk visszatérni Nagymarosra.
Ma már számos fotós, illetve filmes csapat is rendszeresen felkeresi a Motorostutaj.hu csapatát, ha olyan felvételeket szeretnének készíteni, melyekhez elengedhetetlen a vízről dolgozni, s biztosak akarnak lenni abban, hogy a legtökéletesebb helyszínekre/pontokra kalauzolják el őket.
Még az is lehet, hogy kedvenc Visegrád-fotód is a csapat egyik tutajának fedélzetéről készült…