webkamera

360 VR

Gallery

Galéria

Néhány erdei alapvetés kezdő erdőjáróknak

Akik régóta járják erdeinket, jól tudják, hogy írott és íratlan szabályok egész sora vonatkozik erre a csodás időtöltési formára, s ezeket akkor is közös érdekünk betartani, ha e szabályok jórészére nem hívják fel lépten-nyomon különféle táblák, tájékoztatók a figyelmet.

Amit magaddal vittél az erdőbe, az maradjon is nálad

Persze sokhelyütt, főleg a pihenőhelyek környékén látunk kihelyezett, klasszikus, falécekből készült, masszív szemeteskukákat, de ezeket csak nagyon indokolt esetben használjuk, ha egy mód van rá. Maradjon a táskában a tízórai csomagolása, ahogyan a kiürült italos flakonokat is vigyük magunkkal! Ételt pedig különösen nem jó kidobni ezekbe a szemetesekbe, mert az erdei állatok rászoknak emiatt a kukák dézsmálására, ami komoly veszélyforrása az erdei ökoszisztémának.
(Azt meg sem említjük, hogy egyébként tilos a szemetelés, hiszen ezt mindenki tudja, aki pedig nem tartja be, úgysem olvas ilyesmit.)

Kerékpárral csak biztonságosan

Az arra kijelölt szakaszokon megengedett a kerékpáros erdőjárás, azonban nagyon fontos, hogy biciklivel ne zavarjuk a gyalogos turistákat, óvatosan közlekedjünk és tartsuk be a közlekedéshez kapcsolódó alapvető normákat minden esetben. Ahogyan gyalogosan sem, így kerékpárral sem szabad letérni a kijelölt ösvényekről. Nem is hinné az ember, mennyi kárt okozhat csak pusztán azzal, ha olyan területeket sikerül letaposnia, amelyeken épp a növekedőben lévő növényzet megóvása volna a legfontosabb.

Mi a helyzet a kutyákkal?

Semmi baj nincs azzal, ha a kutyust is magunkkal visszük. Három dolgot azonban sosem szabad elfelejteni ilyenkor:

  • nem szabad az állatot póráz nélkül tartani (mindenki úgy gondolja, hogy kutyája hallgat rá és minden esetben tőle csupán másfél méterre sétál majd, de ez többnyire addig a pillanatig van így, amíg meg nem érkezik szemközt a másik kutyás, aki ugyanígy gondolkodik; esetleg amíg meg nem ugrik egy vad a bokorban…);
  • nem szabad, hogy a kutya bármilyen módon is riogassa a többi túrázót (ebből nagyon sok félreértés és konfliktus alakul ki az erdőben nap, mint nap, az erdő azonban nem lehet helye az ilyen típusú parázsvitáknak);
  • minden körülmények között vigyük magunkkal a kutyaürüléket, hiszen annak az erdőben semmi keresnivalója.

Szabad sütögetni, vagy sem? Honnan tudom ezt?

Ne kiabáljunk, ne zajongjunk!

Lehet, hogy első érzésre nincs abban semmi probléma, ha egymástól 10 méterre tekerve épp az aktuális irodai és céges problémáinkat szeretnénk kivesézni „egymás között”, de hidd el, ez nem olyan jó dolog. Nem csak azért, mert ez másokat vélhetően roppantul irritál, de azért is, mert az erdőben, a természetben mi emberek csak vendégek vagyunk.

A parkolás nehézségeiről

Rengeteg vita és konfliktus okozója, hogy hazánk erdőturisztikai szempontból frekventált települései nincsenek a megfelelő mértékben felkészülve az utóbbi években tömegessé vált erdőjárás logisztikai támogatására. Az erdőszéli parkolóhelyek mindig tele vannak, nehéz dolga van annak, aki azonnal a fák mentén szeretne kiszállni, bakancsba bújni és megindulni a végtelennek…
Mindig jó, ha egy kicsit kompromisszumkészebb attitűddel indulunk útnak otthonról, s előre megvizsgáljuk, merre lelhetünk még komolyabb méretű szabad parkolót, s elengedjük azt a vágyat, hogy az erdő közvetlen közelében tudjuk autónkat. Lehet, hogy sétálni kell majd egy keveset pluszban, de az is lehet, hogy ezalatt olyan rejtett kincsekre bukkantok egy-egy falu eldugott kis utcáiban, hogy onnantól kezdve tervezett része lesz a kirándulásnak ez a plusz séta is.