Van Visegrádnak egy ma már viszonylag kevesek által látogatott (legalábbis a harminc évvel ezelőtti népszerűségéhez képest), ám annál szebb erdei szakasza, amelybe annak idején Makovecz Imre is szerelmes lett.
A világhírű építész az 1980-as években álmodott nagyot, majd alkotott maradandót a Mogyoró-hegyen, ekkor épült többek között a ma Erdészeti Erdei Iskolaként funkcionáló épületegyüttes, de az az emblematikus lakóház is a tanösvény mentén, mely erdészházként működik napjainkban is.
A Mogyoró-hegyen a legegyszerűbb és gyerekekkel egész biztosan legizgalmasabb opció, ha ezt a kis tanösvényt választjuk felfedezőutunkként. Így biztosan látni fogunk muflonokat, őzeket, szarvasokat, kis szerencsével vaddisznót is, de a kedves, barátságos lovakat mindenképpen. Odafent pedig, a hegy tetején a szülőket pazar kilátás várja a Dunakanyar alattunk ívelő szakaszaira, a kicsiket pedig egy olyan, fajátékokkal épült, nagy területen elterülő játszótér, mely a maga nemében egyedülálló az egész országban, s melyben ott magasodik a legendás cölöpvár, amelyből aput és anyut is nehéz volt kicsalogatni végül annak idején, amikor indulni kellett már hazafelé…
A Mogyoró-hegy egyszerre kínál nyugodt, önfeledt teret családi piknikekre, akár kis sütögetésekre, sétára kicsikkel-nagyokkal, s mindezek által a természet élvezetére, szeretetére.
Visegrád generációkon átívelő, mindannyiunk számára szívmelengető, régi szép emlékeket hordozó életérzését kapjuk itt fent a hegy tetején.
Parkolni egy kiépített, hatalmas parkolóban van lehetőségünk ingyenesen, ha közvetlenül autóval mennénk fel (itt szinte garantált, hogy lesz hely bőven). Ám nagyon kellemes, egyáltalán nem megerőltető 30-40 perces sétával a Salamon-toronytól indulva, a Mátyás-forrást érintve is feljuthatunk a hegytetőre, akár babakocsival is.