webkamera

360 VR

Gallery

Galéria

„Séta a tábornokkal”

Görgei Artúr nyomában

A Kulturális Örökség Napjai című rendezvénysorozat keretein belül ezúttal a legendás honvédtábornok, Görgei Artúr nyomába eredünk Visegrádon, aki – bár ezt a mai napig kevesen tudják – időskorát városunk megbecsült lakójaként töltötte.

Az izgalmas séta során vezetőnk Gróf Péter lesz, a Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeumának történész szakértője, aki hosszú évek óta foglalkozik Görgei Artúr életével, munkásságával. Aligha tudhat többet bárki a tábornok visegrádi éveiről, mint az immáron három évtizede városunkban tevékenykedő szakember. 

Aki velünk tart, megismerheti Görgei kedvenc visegrádi utcáit, tereit; a forradalom vezéralakjának emlékét ugyanis pátosztól mentes módon – elhagyva a bevett formulákat – is érdemes górcső alá venni.
A manapság egyre népszerűbb kultúrséták világába illeszkedő „Séta a tábornokkal” fantázianévre keresztelt interaktív előadás anyagának szerves részét képezik majd írók, ismert közéleti személyiségek, Görgeivel kortárs művészek visszaemlékezései is, mely forrásanyagokon keresztül, az „oral history”-t is segítségül hívva Görgei Artúr egy eddig ismeretlen arcát lesz módunk megismerni. 

 

Időpont: 2019. szeptember 22. (vasárnap); 10:30.
Az indulás helyszíne: Visegrádi Polgármesteri Hivatal (Fő utca 81.)