A sokszínűség napja
Május 24-én tartjuk az európai nemzeti parkok világnapját, mely a természeti kincsek megőrzése mellett nagy hangsúlyt fektet a biodiverzitás védelmének fontosságára is.

Ma már szinte az év összes napjához rendelünk legalább egy nemzetközi világnapot, melynek célja tulajdonképpen az, hogy emléket állítson egy olyan dolognak, amely mellett a hétköznapokban egyébként túl könnyen elsiklanánk. A nagy rohanásban egész egyszerűen szükség van erre a talán mestereségesnek ható megoldásra.
Május 22. (ez a dátum a biodiverzitás fontosságára hívja fel a figyelmet) és május 24-e olyan napok, amelyek során tisztelettel adózhatunk a természet és az evolúció összjátéka, pontosabban az élőlények sokszínűsége előtt. Napjainkban mindez különösen nagy figyelmet igényel, hiszen az emberiség minden egyes lépése mély nyomot hagy a Föld ökoszisztémájában ahhoz, hogy megengedhessük magunknak a nemtörődömséget.
A nemzeti parkok mindig is a fajok sokszínűségének védelmét helyezték előtérbe, hiszen minél többféle faj található egy élőhelyen, az adott terület annál stabilabb a környezeti változásokkal szemben. Ez pedig nem csupán szemet gyönyörködtető, de mind a mező-, mind pedig az erdőgazdálkodásban jelentős előnyökkel bír. A Pilisi Parkerdő Zrt. egykori alapítója, Dr. Madas László kísérletének eredménye kitűnő példája annak, hogy milyen sokszínű, s egyúttal fenntartható rendszert lehet kiépíteni az örökerdő gazdálkodással. Múlt századi gondolkodásmódot meghazudtoló módon felismerte a biodiverzitásban rejlő előnyöket, és azt, hogy egy stabil, termékeny rendszer kialakítása nem igényli emberfeletti energiák mozgósítását, annál inkább a természetközeli szemléletet.
Mára a Dunakanyarra az örökerdő gazdálkodásnak köszönhetően olyan mértékű fajgazdagság jellemző, amely már összevethető akár egy őserdő diverzitásával is. Tarvágás nem bolygatja a területeket, az állandó növényborítottság pedig lehetővé teszi, hogy egy Visegrádról is könnyen megközelíthető, egyedülálló univerzumot kapjunk, mely egyébként Erdőanyai Tanösvény néven azonosítható.
Dr. Madas László emléket állított a természet ezer színének. Munkája előtt úgy tiszteleghetünk igazán méltó módon, ha saját szemünkkel is megtekintjük ezt az eleven kincset a Pilisben.