webkamera

Egy régi álom vált valóra:

Visegrád-Budapest-Visegrád szárnyashajójárat

Augusztus 15-én és szeptember 19-én olyan járatot indít a MAHART, mellyel délelőtt elindulhatunk a fővárosba, majd visszatérhetünk vele kora este Visegrádra, a Dunakanyarba…

A hajótársaság és a Visegrád és Környéke Turisztikai és Marketing Egyesülete között régóta zajlott már a diskurzus egy olyan hajójáratról, amivel a Visegrádon tartózkodók eljuthatnak Budapestre, majd ugyanígy vissza is térhetnek városunkba. 

Ez egy rendkívüli lehetőség azoknak, akik Visegrádon szállnak meg alapvetően, itt tartózkodásuk alatt szívesen megtekintenék Budapestet is, azonban nincs különösebben kedvük közúton utazni.
Itt ugyanis már maga az út egy rendkívüli élmény, két okból is. Egyrészt a szárnyashajó messze a leggyorsabban közlekedő nagyhajó a Dunán (ez a sebesség ekkora hajóval nagyon különlegesnek számít), másfelől pedig hatalmas élmény az az 1 órás út, amit a visegrádi hajóállomás és a budapesti Vigadó tér közötti hajózás ígér. Olyan gyönyörű helyeket láthatunk eddig ismeretlen perspektívából, mint Visegrád, a szentendrei-sziget külső oldala, vagy épp Vác. Ráadásul oda-vissza, ha úgy tetszik…

Természetesen egy útra is lehetséges a jegyváltás, tehát aki a menetrend szerinti időpontokban szeretne eljutni az említett rendhagyó módon Visegrádról Budapestre, esetleg a fővárosból indulna hozzánk Visegrádra egy tökéletes reggeli (09:30), vagy délutáni (16:15) budapesti indulással, immáron rendelkezésére áll a szárnyashajó is.

És még nincs vége! Budapest – Visegrád – Esztergom – Komárom szárnyashajó járat? Igen!

Ugyanezen a két napon (augusztus 15., szeptember 19.) Visegrádról Komáromba is eljuthatunk mindössze másfél óra alatt szintén vízen, szintén szárnyashajóval.

Még van pár nap, hogy eldöntsétek Visegrádról melyik irányban szeretnétek elindulni. A Duna folyásával megegyező, vagy ellenkező irányba!