A Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok idén ünnepelte fennállásának 34. évfordulóját.
Hogy milyen hihetetlen átalakuláson ment át ennyi év alatt rendezvényünk, azt szavakban, statisztikákban, de még a fellépők számának és a közönség méreteinek összevetéseiben sem lehetne olyannyira plasztikusan bemutatni, mint egy valódi időutazással, amire azonban a tudomány jelen állása szerint nem sok esélyünk van… Elvileg.
Hogy mindenki zsebében ott lapul az okostelefon, ami többek között kamera és fényképezőgép is egyben, csupán az elmúlt évek vívmánya. 1985-ben hazánkban még a magántulajdonban lévő amatőr kézikamerák száma is rendkívül alacsony volt, így igen kevés az esély arra, hogy komoly, látványos, hangfelvétellel is rendelkező videóanyagok kerüljenek elő az első, hivatalos Palotajátékokról, mely egyébként abban a tekintetben is kuriózumszámba ment, hogy annak idején ilyen és ehhez hasonló rendezvényekről csupán álmodni lehetett hazánkban.
Aztán október 17-én, néhány nappal ezelőtt egyszer csak ott volt ez a videó a YouTube-on:
Elképesztő élmény végignézni ezt a 20 percet, s hallani az örökifjú Papp János hangját, amint narrálja az eseményeket; látni azokat a fiatalokat, szinte gyerekeket, akik ma már jócskán a hatvanat tapossák. Felismerni sem éppen könnyű őket, s ez a játék, nevesen, hogy ki kicsoda a filmen, már valóban csak azok számára tartogathat telitalálatos tippeket, akik maguk is jelen vannak a képkockákon valahol…
A szentendrei Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár helytörténeti gyűjteményében Négyesi Gábor lelte fel az anyagot, s mentette meg az utókornak a digitalizáció segítségével. Ezúton is köszönjük Négyesi úr felbecsülhetetlen munkáját, s további sok sikert kívánunk neki áldozatos emlékmentő munkájához.
A szakember YouTube csatornája, mely szinte napról napra gazdagodik az újabb, megmentett és digitalizált anyagokkal, ide kattintva érhető el.
Érdekességképpen kapjon helyet alább egy olyan felvétel is a kontraszt kedvéért, mely a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok jelenébe enged egy kis betekintést.
Mekkorát is változtunk 34 év alatt: