webkamera

360 VR

Gallery

Galéria

A természetszeretet magasiskolája:

a Madas László Erdészeti Erdei Iskola

Visegrád TE - A természetszeretet magasiskolája: a Madas László Erdészeti Erdei Iskola

A Mogyoró-hegyen, a Kirándulóközpontban fekvő, különleges épületet, mely alapítójának, Madas Lászlónak nevét őrzi, Makovecz Imre tervezte 1988-ban, s ez volt Európa első erdei iskolája.
A rendszerváltás idején hatalmas erővel és lelkesedéssel dolgoztak hazánk erdészettel, tájvédelemmel (és persze kénytelen módon rekonstrukcióval) foglalkozó szakemberei a Pilis erdeiben -  ekkortájt épült ki a napjainkra sajnos ismét egy kissé jelentőségét veszített, néhány évvel ezelőtt még a családosok körében rendkívüli népszerűségnek örvendő Mogyoró-hegyi játszótér komplexum, közvetlenül a szarvasokkal, vaddisznókkal telepített, elkerített terület mellett. Ez a kis világ legalább két generáció számára jelentette a Dunakanyart, az erdőt, a környezet tiszteletét és az önfeledt játékot egyszersmind. Az erdei iskola azonban napjainkig töretlenül működik a szomszédban, s évente közel 8000 látogatót fogad. 

Fűthető faházaiban és jurtafaházaiban egyszerre 150 főt tudnak elszállásolni, ez pedig (tehát a több napos időtöltés) alapvető fontosságú a programok és a misszió hatásaira és sikerére nézve. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne fogadnák odafent nagy örömmel az egynapos látogatókat. Az ő számukra került összeállításra az „Erdei ünnepek” programsorozat, valamint azok az élménytúrák, melyek során nem csupán az erdővel és lakóival ismerkedhetnek meg a diákok, de a kapcsolódó népi hagyományok világába is betekintést nyerhetnek.