Volt idő, amikor római katonáké volt, később szerzetesek lakták, történetét a nehéz évszázadok aztán földdel borították, falainak romjaival együtt. Ma bármikor elzarándokolhatunk hozzá, s hallgathatjuk feltárt maradványai mellett, mit mesél a múlt…
Ez a hely, ez a domb nem tartozik Visegrád legismertebb turistalátványosságai közé, amiképpen a történelemkönyvek lapjain sem igen találkozunk vele, hacsak nem egy-egy lábjegyzet, széljegyzet formájában. Pedig története úgy forr egybe Visegrád történetével a kezdetektől fogva, hogy megkerülhetetlensége nem lehet vitás.
Pannonia Provincia egyik igen fontos erődítményrendszere állt itt egykor, közvetlenül a limes mellett, mintegy 1700 évvel korábban. Több száz római katona állomásozott ezen a helyen annak idején, a deltoid alaprajzú, tornyok által védelmezett, tehát komoly hadi célokat szolgáló épületben. Nagyjából 700 évvel később aztán Szent István királyunk e sokat látott épült romjain hozta létre ispánsági központját, ezzel együtt Visegrád megkapta első templomát is. Egészen a bő 200 évvel későbbi tatárjárásig van tudomásunk arról, hogy az épület használatban volt, az 1242-es vészt azonban nem élte túl. IV. Béla a tatárjárást követően már a kettős várrendszer megépítésére, s annak folyamatos erősítésére, fejlesztésére törekedett.
Mi azonban bármely évszakban is barangoljunk fel a dombra, ha van egy kis időnk, figyelmünk, könnyedén a romok bűvkörébe kerülhetünk. A falak mentén sétálva, aztán elbandukolva a Duna felőli peremig, s onnan visszatekintve kirajzolódik előttünk majd 2000 év története. S ha belegondolunk, mi minden történt azóta, mennyi víz folyt le a mögöttünk hömpölygő Dunán, rádöbbenünk önnön kicsinységünkre. Hány emberöltő is? Bajos volna megszámolni…
Erről a pontról bármerre is nézzünk, a történelem vesz körbe bennünket. Fent Béla király Fellegvára, alattunk a fák mögött a Salamon-torony, körbe-körbe pedig a rejtelmes Pilis, amit ha odafentről, az égből figyelnénk, látnánk ahogyan körbe öleli a Duna. Két évezred…