webkamera

360 VR

Gallery

Galéria

Újabb hírek

a vadmacska fajmegőrzési programról

A 2021-ben indult vadmacska fajmegőrzési program azon az 1987-es felméréshez képest vizsgált egyedszámcsökkenési folyamaton kíván változtatni, mely idővel akár az állomány teljes eltűnéséhez is vezethetne. Ahogyan arról korábban is írtunk, az európai vadmacska nagyon könnyen keveredik a házimacskával, ez a jelenség pedig súlyos veszélyt jelent a populációra nézve. Ám nem ez az egyetlen tényező az, ami miatt óvni és védeni kell erdeink e ritka és gyönyörű lakóját.

A kamerák napokban történt kihelyezésével újabb folyamat vette kezdetét, melynek során többek között a Visegrádi-hegységben is élő, genetikailag tisztavérű egyedek, illetve a hibrid állomány életét, viselkedésüket, szokásaikat próbálja megismerni a tudósokból álló csapat. A mintagyűjtés, mely tehát ősszel vette kezdetét, remélhetőleg hamarosan újabb információkkal gazdagítja eddigi ismereteket, s nagyban hozzájárul majd a következő lépések megtervezéséhez a fajvédelem tekintetében.
Az egyik ilyen lépés a fogságban nevelt egyedek visszavadításának kísérlete lesz, ám a tökéletes kivitelezéshez rengeteg információra van még szükség.

Az európai vadmacska kontinensünk leginkább veszélyeztetett fajainak egyike, mely Magyarországon 1974 óta tartozik a védettség alá.

 

Forrás: parkerdo.hu