webkamera

360 VR

Gallery

Galéria

Újra nyitva a Visegrádi Jégpálya!

A Lepence-völgyi Gokart pálya mellett található Visegrádi Jégpálya december elején nyitotta meg kapuit, s egészen február 28-ig várja a korizni vágyó kicsiket és nagyokat.

A kicsiket olyannyira, hogy a hivatalos nyitva tartás kezdete, tehát reggel 9 óra előtt is, már 8 órakor be lehet menni a pályára iskolai csoportok számára, akiknek egészen 16 óráig kínál jelentős kedvezményt az üzemeltető.

Visnyovszki András, a Visegrádi Jégpálya megálmodója és üzemeltetője elmondta, hogy jövőre terveznek egy hatalmas rendezvény sátrat is emelni a 15x30 méteres pálya fölé, így az időjárás viszontagságai ellenére is lehetővé válik már a novemberi nyitás, a zárással pedig elég volna várni március végéig. 

A pályát jégkorongpalánk veszi körbe, ami nem csak azt jelenti, hogy nagyon kényelmesen lehet várakozni, pihenni is a pálya partján, de lehetővé teszi a jégkorongozást, vagy közkedveltebb nevén a hokit is. Tavaly egyébként számos környékbeli amatőr csapat részvételével egy kiváló kis jégkorong verseny is megrendezésre került, a pálya egyre népszerűbb ebből a szempontból is. Hoki kaput, ütőket, korongot, sisakokat is lehet bérelni a helyszínen. Este 20 órától nyílik lehetőség minden nap a jégkorongra, addig a korizóké a terep.

A gyermekcsoportok idén is kiemelt figyelmet kapnak. A jégpálya igény esetén oda-vissza szállítást is vállal iskolás csoportok részére, akik a gyakorlat szerint a legtöbbször úgy érkeznek a környékbeli iskolákból, hogy összevonnak két testnevelés órát, amely így egy rendkívül izgalmas jeges dupla órává avanzsál a jégpályán. A szükséges felszerelés teljes egészét a helyszínen igen kedvező áron lehet bérelni, így erre sem kell külön gondot fordítania az iskolának, vagy a szülőknek.

Essen néhány szó az elérhető felszerelésekről is. A tanulást könnyítő pingvinek idén is kint vannak a pályán. Jelenleg 220 pár prémium minőségű olasz korcsolya közül lehet választani, a mérettáblázat pedig rendkívül széles, hiszen a pici 26-ostól az óriási 48-asig minden méretben vannak korcsolyák. 

A hütte kínálatában rengeteg finomság szerepel az alapvetően kihagyhatatlan forró tea és forralt bor mellett. Idén az országos nevű Lepényes kiváló lepényeiből 14 fajtát is kínál a helyszín.

Fontos, hogy a jelenlegi járványügyi szabályozások értelmében a hüttében, illetve az öltöző részben egyszerre csak egy csoport, vagy osztály tartózkodhat, valamint amikor iskolás csoportok veszik igénybe a pályát, akkor a jégen egy időben legfeljebb két, ugyanabból az iskolából érkezett osztály tartózkodhat. A kapcsolódó részletek felől érdemes telefonon, emailben érdeklődni az alábbi plakáton található elérhetőségeken keresztül. 
 

Visegrád TE - Újra nyitva a Visegrádi Jégpálya!