A 35. Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok keretein belül kerül megrendezésre az idén debütáló V4 Dudafesztivál, amely európai hírű dudások előadásain, koncerteken, zenés-játékos programokon keresztül mutatja be az érdeklődőknek kontinensünk egyik legősibb hangszerét, a dudát.
A duda, mely egy idős a kultúránkkal
Már az ókori görögök is játszottak olyan hangszeren, mely bátran tekinthető a duda ősének (az aulosz nevű nádnyelves sípfajtáról van szó), mert bár tömlőt még nem használtak a folyamatos levegőáramlás biztosítására, azonban gyakran zenéltek egyszerre két auloszon is, tehát a duda egyik leglényegesebb hangzásbéli jellegzetessége, nevesen a több síp egy időben, egy zenész által történő megszólaltatása már megvalósult.
A görög kultúrával átitatott Egyiptomban (Kr.e. az első században járunk) már népszerű hangszer volt a mai duda közvetlen őse, a középkorban pedig megkerülhetetlen eleme volt majd minden világi zenei attrakciónak (olyannyira, hogy az egyház egy időre a hangos dobokkal együtt be is tiltotta a használatát, annak túlontúl vad és pejoratív képzettársításokra is kiválóan alkalmas jellege miatt – itt elég, ha Hieronymus Bosch híres festményeire gondolunk…)

3 napos dudatalálkozó Visegrádon
A tematika abszolút adott, hiszen annak idején, amikor Károly Róbert összehívta Közép-Európa szomszédos országainak királyait, képviselőit 1335-ben, a duda épp virágkorát élte szerte a kontinens udvartartásaiban. A V4 Dudafesztivál számára így több szempontból is rendkívül találó helyszín a Palotajátékok, mely a XIV. századba repít vissza bennünket, s melynek kihagyhatatlan eleme a zene.

A Palotajátékok mindhárom napján (július 12-13-14.) részt vehetünk a V4 Dudafesztivál programjain is, melyek keretében péntektől vasárnapig élvezhetjük a hangszerek semmivel össze nem téveszthető dallamait, előadásokat hallgathatunk, megismerkedhetünk a 100 évvel ezelőtt született Pál István tereskei dudás élettörténetével és munkásságával, de elkészíthetjük saját dudánkat is, a gyerekeket pedig zenés-mesés programok, duda-kirakó és rengeteg izgalmas, játékos program várja.
A V4 Dudafesztivál fellépőinek sorában ott lesz Adam Knobel és Karolina Kocik Lengyelországból, Lucie Tryhukovi és Ondřej Tryhuk Csehországól, Lukáš Lacko és Zuzana Hanusová Szlovákiából, Franco és Daniella Barbanera Olaszországból, Magyarországról pedig Nagy Zoltán és a dudatalálkozó szervezője, Pék-Dudás Zsuzsi.
Évről évre frissülő zenei paletta a Palotajátékokon
Hatalmas öröm minden résztvevő és támogató számára, hogy minden évben egyre gazdagabb műsorpalettával, újabb és újabb programokkal várhatjuk a nagyérdeműt Visegrád legfontosabb és legnagyobb rendezvényén. Az új zenei műsorok népszerűségének ékes példája az első ízben három évvel ezelőtt lezajlott Nemzetközi Dobospárbaj, melyet idén is hatalmas érdeklődés övez, de a Királyi Borudvar és a parkszínpad fellépőinek száma is folyamatosan gyarapodik, hazai és külföldi zenekarokkal, zenészekkel egyaránt – ennek szellemében kívánjuk a legjobbakat, sok sikert az első V4 Dudafesztivál szervezőinek. Övezze minél nagyobb érdeklődés a zenei hagyományőrzést, a Visegrádra érkező érdeklődő közönség színe-java forduljon meg a V4 Dudafesztivál programjain, s jövőre is legyen lehetőségünk elmerülni a dudások zenéjének izgalmas világában.

