Egy eldugott kis település a Duna partján. Egy valódi ékszeres ládika. Jártál már Zebegényben?
Zebegény maga a földi Paradicsom. Minden évszakban más és más arcát mutatja, s mind meseszép.
A Szob és Nagymaros között található aprócska település a Börzsöny Duna-menti vonulatainak egyik legkülönlegesebb szakaszán fekszik. „See Begin”, ahogyan az egykor erre hajózó sváb telepesek hívták, akik szerint innen úgy látszott, mintha a tengernél lennénk, mintha elértük volna a Duna hosszú-hosszú útjának végére…
Korai, az 1200-as évekből származó írásos emlékek utalnak arra, hogy a mai településen található Malom-patak mentén már a kora középkorban bencések építettek zárdát. Első említése (Zebeguen) 1295-re datálható. A környék azonban rendkívüli természeti adottságainak köszönhetően valószínűleg ennél már jóval régebben lakott lehet.
Könnyen megközelíthető vonattal, autóval, de természetesen számos gyalogtúra-útvonal is vezet Zebegényre, illetve ejti útba a települést, melynek épített emlékei közül a legnevezetesebb a Kós Károly tervezte szecessziós stílusú Havas Boldogasszony Plébániatemplom, de híres zarándokhely a szépséges Kálvárián keresztül megközelíthető Trianon-emlékmű is a Kálvária-kápolnával, a Kálvária-dombon.
Irány a festői Zebegény