Nehéz bő két hónapon vagyunk túl, mely minden tekintetben hihetetlenül fárasztó és most már bevallhatjuk: nagyon-nagyon szívszorító időszak volt. Néhány gondolat következik kitartásról, megértésről és összefogásról.

Amikor márciusban nyilvánvalóvá lett, hogy a covid-19 milyen fenyegetést is jelent valójában a világra, egész Európa egy emberként rezzent össze, majd kezdett gyors és a legtöbb esetben teljesen ad-hoc építkezésbe – hogy mentse, ami menthető, tegye, ami tehető. A turizmus volt az első olyan ágazat, amely értelemszerűen le kellett álljon, így az e területek érdekelt városok és régiók azonnal megérezték, hogy ami most következik, az nem vicc. Számunkra Visegrádon ez azért is jelentett különösen nagy kihívást, mert a vírus lényegében egyszerre érkezett a tavasszal, ebben az időszakban pedig alapvetésszámba megy a Dunakanyarban, hogy a környező városok, és főként a főváros természetbe vágyakozó lakossága nálunk keresi a tavaszi feltöltődés hétvégi lehetőségeit.
Nem túlzás azt mondani, hogy Visegrád identitásának egyik alapköve, hogy ezzel nem csupán számol, de napjainkra lényegében turizmusában talált magára sok évszázados álmából felébredve.
Ilyen krízishelyzetben talán ezzel az identitással a legnehezebb kezdeni valamit.

Visegrád lakosságának védelmében városunk vezetősége azt az utat volt kénytelen választani, mely az elmúlt hosszú-hosszú hetekben meghatározója lett a városképnek, meghatározója lett városunk életének. Zárva tartottunk, mert az emberi életek védelme, időseink megóvása mindenek elé helyezendő feladat kellett, és kell legyen. Nem lehet választás elé állítani egyetlen települést sem azzal, hogy „lakosság”, vagy „vendégforgalom”. Visegrád egy pillanatig sem gondolkodhatott ezen, hiszen a grammatikai látszat ellenére ez nem kérdés.
Megkezdtük tehát az óvintézkedéseket, melyek végül a hétvégi lezárásokban tetőztek be, s melyeket fogcsikorgatva ugyan, de vállalva a felelősséget, addig tartottunk életben, amíg meg nem érkezett az enyhítésről szóló döntés. A nemrégiben született határozat szerint – sok más településhez hasonlóan – május 18-ától Visegrád is megnyithat.
Itt vagyunk most. Megérkeztünk a jelenbe. Persze még igazán felocsúdni sem volt időnk. A természet eseményei felettünk zajlanak, mi pedig igyekszünk tartani a tempót, próbálunk helytállni. Most mi is szeretnénk végre hátradőlni egy pohár borral, vagy egy jó habos sörrel – ha már szó volt erről a tavaszról, mialatt megjött a nyár…

Köszönjük Nektek a végtelen megértést és türelmet. Nektek, akik a városokban igyekeztetek kivárni a legnehezebb időket, Nektek, akik két-három jó szóval búcsúztatok el, amikor nem tehettünk mást a lezárt utak mentén, minthogy visszafordítsunk benneteket, vagy más utakat javasoljunk kedvenceitek helyett. Köszönjük, hogy nem hagytatok cserben bennünket, hiszen már most jól látjuk, hogy újra foglaljátok visegrádi szállásaitokat, törzshelyeiteken már hetekre előre megvan az asztalotok, s talán már azt is tudjátok, mi lesz az első visegrádi fogás, ami visszahozza azt a hangulatot, amiért megérte ennyit várni. Sohasem hittük, hogy ilyen időket is megélünk még. Most azonban végre úgy tűnik, hogy fellélegezhetünk mindannyian.  

Köszönjük, hogy együtt vigyázhattuk Veletek Visegrádot.