Idén már 14. alkalommal kerül megrendezésre a Dunakanyarban az az alapvetően Római életmóddal és harcászattal foglalkozó rendezvény, melynek idén is a visegrádi Rendezvénytér szolgál majd otthonául.
Quadriburgium, azaz (hevenyészett fordítással) „négyszögletű falakkal rendelkező erőd”. A Római Birodalom idején Visegrádnak is komoly szerep jutott, mint Pannonia provincia egyik legkiválóbb földrajzi adottságokkal rendelkező folyómenti őrterületnek. Innen, a mai Sibrik-dombon egykor fekvő erődítményről kiválóan lehetett ellenőrizni a Duna (Ister) forgalmát, s az ásatások azt igazolják, hogy a folyó errefelé eső Duna-menti szakaszán több kisebb-nagyobb megfigyelőpont is épült akkoriban. Ez pedig egyértelműen azt jelenti, hogy a rómaiak egykori jelenléte jelentős volt errefelé. A Soproni Sándor Egyesület, mely idestova másfél évtizeddel ezelőtt hívta életre ezt a rendezvényt, a korszak mindennapjainak bemutatását tűzte ki céljául.
17:00 órai kezdettel indul a hagyományőrző egyesületek felvonulása, illetve ekkor kerül sor a római hagyományok szerinti áldozatbemutatásra is. Az este során a fellépők műsorai és az interaktív programok betekintést engednek a rómaiak egykori mindennapjaiba, harcászati technikáik egy részét is megismerhetjük, ételeiket, italaikat kóstolhatjuk, s ki-ki a saját kedvére vehet részt az ezredévesnél is jóval nagyobb léptékű időutazásban. Idén a hetvenkedő légionáriussal is megismerkedhet a közönség, aki döbbenetes hőstetteiről mesél majd kicsiknek és nagyoknak.
A hangulatról idén a
- Familia Gladiatoria,
- a Legio II. Adiutrix és a Legio Leonum,
- valamint a házigazda, a Soproni Sándor Egyesület gondoskodik.
Időpont: 2020.09.05.
A rendezvény kezdete: 17:00 óra
Helyszín: Visegrád, Rendezvénytér
A belépés ingyenes.