A Visegrád és Környéke Turisztikai és Marketing Egyesült VEKOP-1.3.2-15-2017-00004 azonosítószámú pályázat rövid bemutatása
Pályázat címe: Turisztikai desztináció menedzsment fejlesztés Visegrádon és környékén
Megvalósító: Visegrád és Környéke Turisztikai és Marketing Egyesület
A szerződött támogatás összege: 19,54 millió Ft
A támogatás mértéke (%-ban): 73,95 %
A projekt fizikai befejezésének tervezett napja: 2019. 09. 30.
Az elmúlt évek azt igazolják, hogy egy jól működő helyi TDM Szervezet fontos szerepet tölt be egy desztináció idegenforgalmának fejlődésében, javulásában. Sok esetben olyan hiányt pótolnak, olyan célcsoportot szolgálnak ki, melyre egy nagyobb turisztikai szereplőnek (szálloda, étterem) sem kapacitása, sem energiája nincs. Az eddigiek során számos példa született a TDM szervezet működési területén azokra a kiegészítő szolgáltatásokra, melyek nélkül hiányos lenne a programcsomag, valamint csökkenne a vendégek komfortérzete.
A visegrádi TDM alapítói felismerték a turizmus térségben betöltött gazdaságélénkítő és életminőség javító szerepét, a benne rejlő lehetőségeket, és ebből a célból is támogatták 2009-ben a helyi TDM szervezet megalapítását. A TDM szervezet, a helyi önkormányzat, a tagság, a szakmai partnerek együttműködése, valamint a rendelkezésre álló pályázati források együttesen biztosítják a turisztikai fejlesztések megalapozottságát, fejlődési lehetőségeit.
A Visegrád és Környéke Turisztikai és Marketing Egyesület ezért 2017-ben pályázatot nyújtott be a Turisztikai szervezetek (TDM) fejlesztése VEKOP – 1.3.2-15 számú felhívásra, melynek keretében az elszámolható összköltség helyi TDM szervezetek esetén maximum 26.666.667 Ft.
A szervezet VEKOP-1.3.2-15-2017-00004 azonosítószámmal nyilvántartott támogatási kérelmét a Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkárság vezetője 19.541.675 F t összegű támogatásra érdemesnek ítélte.
Az elnyert támogatási összegből az egyesület a következő projekt elemeket kívánja megvalósítani:
Termékfejlesztés
- Helyi TDM stratégia aktualizálása, Fejlesztési koncepció kidolgozása.
- 2020-ig szóló desztinációfejlesztési stratégia kidolgozása, aktualizálása.
- A Fellegvárban INFO pont kialakítása, amely az ingyenes WIFI elérhetőség mellett, információs tábla, élő HD képközvetítésre alkalmas kamera (Dunakanyarról mutatja az élő képet) biztosítja a turisták minél kényelmesebb tájékozódását, komfortérzetük növelését.
- A fogadóterület turisztikai csomagjai kialakításához szükséges, a turisták fogadási feltételeit javító kiegészítő fejlesztések keretein belül a visegrádi szállodákban INFO pontok kerülnek kialakításra, térképek, éves eseménynaptár, heti garantált programfüzet, stb. kulturált kihelyezésére.
- Meglévő rendezvények infrastruktúra korszerűsítése 4 db Visegrádra jellemző, egyedi tervezésű faházzal.
- Garantált programok szervezése.
Szemléletformálás, oktatás és képzés
- TDM menedzser képzés 1 fő belső munkatárs részére.
- Tematikus, célcsoportra fókuszált szakmai rendezvények megrendezése 5 alkalommal. Környezettudatos és esélyegyenlőségi szemléletformálás rendezvényei 3 alkalommal.
- Részvétel egységes tematikájú, a Magyar TDM Szövetség ajánlása alapján kijelölt külföldi fogadóterületekre irányuló tanulmányúton.
Marketing tevékenység
- Helyi szintű adatbázis fejlesztése.
- Marketing, kommunikációs szolgáltatások - Térkép szerkesztése, nyomtatása; teljesen új, 4 nyelvű (magyar, angol, német, szlovák) responvise weboldal fejlesztése átlátható menürendszerrel, interaktív térképpel és élő online webkamera képpel.
- Internetes honlap keresőmarketingjéhez kapcsolódó fejlesztés.
- Visegrádra jellemző, különböző célcsoportot kiszolgáló tematikus csomagajánlatok kidolgozása, népszerűsítése külső szakértők bevonásával.
Monitoring
- Helyi szintű monitoring adatbázis kialakításához kapcsolódó adatgyűjtés és feldolgozás.
Egyéb
- Külső projektmenedzsment szolgáltatás.
- Kötelezően előírt nyilvánosság biztosítása.
- Építés - Visegrád Városi Sport és Szabadidő Centrum Fogadóépületének akadálymentesítése.
- Akadálymentesítéshez kapcsolódó eszközök beszerzése.
- Egyéb általános (rezsi) költség - postai és telekommunikációs költségek.
Muravölgyi-Farkas Emese projektmenedzserrel készült kisfilmet ITT nézheti meg.
A 2019. októberi Visegrádi Hírekben megjelent pályázati összefoglalót ITT tekintheti meg.
