Görgey Artúr Visegrádon

Görgey Artúr 1818. január 30-án született Toporcon, az ősi családi birtokon. 

A családi hagyomány és a véletlen is úgy hozta, hogy már tizennégy évesen katonai pályára került, ugyanis 1832–36 között a tullni utászakadémia hallgatója volt. A hadapródként végzett Görgey ifjúkori katonai pályafutása a Nádor-huszároknál, ahol 1842-tl főhadnagyként szolgált, 1845-ben fejeződött be. A katonai életpálya iránt különösebb elhívatást nem érzett, ezért kilépett a hadseregből.

A következő két évben, 1845-47-ben Prágában, a Károly Egyetemen vegyészetet tanult. Váratlan családi öröksége miatt egyetemi tanulmányait megszakította, és 1847–48- ban Toporcon gazdálkodott. 

Az 1848-as márciusi forradalmat követően létrejött magyar kormány felhívására – a volt katonatisztek jelentkeztek az újonnan megszerveződő hadseregbe – Görgey az év májusában Pestre utazott. 

Igazi katonai karrierje 1848. június 13-án kezdődött, ugyanis ekkor nevezték ki Győrben az 5. honvédzászlóaljhoz századosnak. Ezt követen a világosi fegyverletételig tartó rövid, mindössze 14 hónapos szabadságharc alatt, az akkor 30-31 éves fiatalember a magyar hadtörténelemben páratlan karriert futott be. Tehetsége, zsenialitása és kiemelkedő szervezőképessége révén megkapta a tábornoki (vezérőrnagyi) rangot, több alkalommal a honvédsereg fővezére volt, de kinevezték hadügyminiszternek is. A többszörös orosz-osztrák túlerő miatt, hogy a további felesleges vérontást elkerülje, Görgey 1849. augusztus 13- án a Világos melletti szöllősi mezőn Rüdiger orosz tábornok csapatai előtt letette a fegyvert. A feltétel nélküli fegyverletétel és életének megkímélése miatt Görgey Artúrt mintegy másfél évszázadig árulónak tartotta a magyar közvélemény. 

Az osztrákok Görgeyt Karintiába száműzték, ahol előbb Klagenfurtban élt francia feleségével, Adéle Aubouinnal. Itt születtek gyermekei, Berta (1850) és Kornél (1855). 1858-ban Viktringbe költözött, ahol egy kisebb házat vásárolt családja részére. Karintiai száműzetése a kiegyezést követen 1867. november 3-án ért véget. 

Visszatérve Magyarországra megpróbált állandó munkát szerezni, hogy a családja számára a megélhetést biztosítsa, de ez a törekvése nem járt sikerrel. Állást hiába keresett, mindenütt elutasították, mivel még túlságosan elevenen élt a köztudatban Kossuth híres vidini levelének vádja, amelyben őt alaptalanul árulónak nevezte. A gyakori inzultusok és gyalázkodások miatt, azért, hogy ezek elől kitérjen, kénytelen önként vállalt „száműzetésbe” vonulni. Erre az öccse, István nyújtott lehetőséget, aki 1875 körül rábírta bátyját, Artúrt, hogy az év nagyobb részében költözzön ki Visegrádra, ahol vállalja az ottani nyaraló és a Szentgyörgypusztán vásárolt telek gondozását. 

Pesti (V., Apáczai Csere J. u. 17.) bérlakását fenntartja ugyan, de igyekszik minél több időt tölteni Visegrádon. A lassan idős korba lépő Görgey számára a Visegrádon eltöltött évek a megnyugvás és megbékélés időszakát jelentették. 

Visegrádon az öregedő, egyedül maradt tábornok számára a családi hátteret öccse második, 1869-ben kötött házassága teremtette meg. István ugyanis felségül vette a néhai földeáki Návay Sándor fiatal özvegyét, Dedinszky Auréliát, aki négy gyermeket, egy fiút és három lányt hozott a házasságba. Később a Návay lányok házasságai révén a bácsborsodi Latinovits és a tiszakóródi Sántha családok kerültek kapcsolatba a Görgey testvérekkel. 

Görgey Artúr megélhetését az öccse vendégszeretetén kívül az 1880-as évek elejétől Tisza Kálmán miniszterelnöksége alatt megítélt, a kormány által mint honvéd tábornoknak járó évi, előbb 2400 Ft, majd később 3000 Ft segély jelentette. 

A kiegyezést követő évtizedekben a társadalmi köztudatban kialakuló, a forradalmi múltat megszépítő emlékezetben a jóságos, atyai, minden alattvalójával külön törődő császár és király ideálképe mellé megformálódott egy hamis Görgey-kép. Ferenc József ugyanis soha nem bocsátotta meg Görgeynek, hogy nem osztrák, hanem orosz csapatok előtt tette le a fegyvert. 

Az év jó részét Visegrádon töltő Görgeyt a közélettől elvonult, a kiegyezésbe belenyugvó, csak kertészkedéssel és gazdálkodással foglalkozó öregúrként igyekezett beállítani az akkori média a közvélemény számára. Erre példaként szolgált az a hír, amely a Fővárosi Lapok 265. számában (1892. szeptember) jelent meg, hogy Görgey „egy tálca pompás gyümölcsöt” küldött az akkor Visegrádon az erdészlakban (F u. 41.) tartózkodó felsége számára. Görgey hiába írt rögtön cáfolatot a lap főszerkesztőjének, Vadnay Károlynak, ez a kitalált hír a későbbiekben mint megtörtént esemény bekerült történetírásunkba is.

Az utóbbi évtizedekben gyakran közöltek egy fotográfiát „a kertészkedő Görgey” képaláírással, amely az öregedő tábornok egész alakos képmása. A fényképen Görgeyt szalmakalappal a fején, vászonkabátban és kertésznadrágba öltözötten látjuk. Egyik kezében kapát, a másikban kerti szerszámokkal megpakolt vesszőkosarat tart. Ha a fotográfiát kissé alaposabban megnézzük, látjuk, hogy az műtermi felvétel. A tábornok festett díszlet előtt áll kertészjelmezben. Ezt a fényképet az 1950-es években Wünsche Emil művész hagyatékából fényképtára számára vásárolta meg a Magyar Nemzeti Múzeum.

Wünsche Emil (1846–1899), német származású művész, akadémiai festőként került Magyarországra. Mint arcképfestő 1876-tól Pesten Koller Károly tanár fotóműtermében dolgozott. Eleinte nyaralni járt Visegrádra, később, mivel megtetszett neki a helység, 1885-ben egy Duna-parti telket vett.
A következő évben, 1886-ban házat vásárolt, és ettől kezdve családjával együtt Visegrádon élt. Itt is halt meg 1899-ben, és a felségével közös sírja megtalálható a helyi temetőben. 

 Visegrád TE - VIDIT - Kertészkedő Görgey

Koller Károly (1838–1889) halála után utódai működtették a műtermet, és Wünsche Emil a továbbiakban is a cég alkalmazottja maradt. Valószín, hogy a kertészjelmezes felvétel Görgeyről Koller tanár műtermében készült. Azt, hogy milyen célra, csak találgatni lehet, esetleg a fotó alapján egy festményt szándékoztak készíteni. 

Az elszenvedett gyakori megaláztatások mellett Görgey számára némi elégtételt jelentett, hogy Klapka György és több száz honvédtiszt aláírásával 1884-ben egy memorandumot állítottak össze, amelyben kijelentették, hogy a tábornok nem volt áruló. 

Görgey 1916. május 21-én 98 éves korában Budapesten halt meg. A Nemzeti Múzeumban ravatalozták fel, temetése a Kerepesi temető árkádsorában történt. 

A köztudatban kialakított áruló-kép mellett volt egy tisztelet övezte Görgey-kultusz is, amely a Visegrádon visszavonultan élő, hősnek tartott tábornok személyét vette körül. A kor jeles művészei még Görgey életében készítettek festményeket, szobrokat. László Fülöp (1901), Paczka Ferenc (1887, 1916) olajfestményei, Stróbl Alajos (1881), Holló Barnabás (1898), Telcs Ede (1907), Zsákodi Csiszér János (1911), Kisfaludi Strobl Zsigmond (1891, 1913) plakettjei vagy szobrai, amelyek valószínleg különösebb megrendelés nélkül készültek; jelezték, hogy mennyire jelentős személyiségnek tartották Görgeyt. 

A millennium, majd az első világháború előtti években lassan kialakuló Görgey-kultusz újabb lendületet az 1930-as években kapott. Az országban elsőként 1934-ben Miskolcon állítottak köztéren Görgeyről készült mellszobrot, amelyet Sidló Ferenc (1882–1953) mintázott. A szobor felavatásával egyidejűleg a városban utcát és teret is neveztek el a tábornokról. 

Itt kell megemlíteni, hogy Miskolcon kívül jelenleg Baján, Szombathelyen, Budapesten, Debrecenben és még néhány településen van Görgeyről elnevezett utca. 

Szentendrén az 1930-ban épült laktanya viselte Görgey Artúr nevét, azonban a háború utáni években az átszervezések miatt új elnevezést kapott. Régi nevét 2012-ben kapta vissza, azóta ismét Görgey Artúr laktanyának nevezik. A laktanya udvarán áll Görgey mellszobra, amelyet Domonkos László (1956), a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára alkotott. (Ez a szobor eredetileg 2008-ban a Bolyai János Honvéd Alapítvány támogatásával készült.)

A miskolci mellszobrot az 1950-es években a helyi múzeum raktárában őrizték. Újbóli felállítására és leplezésére 1997-ben került sor. 

Ezt a szobrot a visegrádi Görgey-bércen 1933-ban felállított, Zsákodi Csiszér János (1883–1953) szobrászművész által mintázott emlékmű előzte meg. A rajta elhelyezett dombormű sajnos gyorsan és nyomtalanul eltűnt. Az emlékművet a Pilisi Parkerdő Visegrádi Erdészetének kezdeményezésére 1998-ban felújították. 

Visegrádon Görgey emlékét az előbbi, a Nagyvillám-hegy alatti emlékművön kívül mindössze egy emléktábla őrzi. Görgey Artúr születésének 175. évfordulóján, 1993-ban, az akkori önkormányzat és a Szent György Lovagrend táblát helyezett el a Fő utcát és a Salamon-torony utcát összeköt lépcsősort északi oldalról lezáró kőkerítésfalon. 

Az egyetlen igazán jelentős Görgeyt ábrázoló köztéri alkotást az ifj. Vastag György (1868–1946) által készített és a budai Bástya sétányra elhelyezett bronz lovas szobor jelentette. Az 1935-ben felavatott szobor az ostrom alatt megsérült, de nem javították ki, hanem az anyagát a Sztálin-szobor készítéséhez használták fel. A Marton László által 1998-ban rekonstruált és újra öntött Görgey-szobor a budai várban új helyen, a Fehérvári bástyán látható. 

Az újra öntött vagy felújított szobrokon és emlékművön kívül az elmúlt negyedszázad alatt a szentendrei mellett még két helyen állítottak fel Görgeyről készült újabb alkotást. A Honvédelmi Minisztérium elcsarnokában 1990-ben helyezték el a vörösrézlemezből készült, másfélszeres nagyságú Görgeyt ábrázoló mellszobrot, amely ifj. Szlávics László alkotása.

Annak emlékére, hogy Görgey Artúr 1849 júliusában sikeresen visszaverte Onga és Gesztely között az orosz intervenciós csapatokat, Onga városában (BAZ megye) külön tisztelete van a tábornoknak.
A szabadságharc 150. évfordulóján, 1998-ban a város 48-as emlékművének elülső oldalát Görgey-domborművel egészítették ki. Az Ongai Kulturális Egyesület ajándéka révén 2001-ben a helyi általános iskolába is került Görgey-dombormű. 

Az előbbieken kívül még egy Görgey-mellszoborról van tudomásunk, amely 1998-ban Budapesten készült. Alkotója Gömbös László (1926–2010) szobrászművész volt. Ezt a művet nem állították fel köztéren. 

A hosszú életet megélt Görgey életének negyven évéből nagyon sok időt töltött Visegrádon. Ennek a négy évtizedeknek Görgeyvel kapcsolatos eseményeit röviden és tömören Peth Sándor: Görgey Artúr (Genius kiadó, 1930) című művében írta meg népszersítő formában. Hasonlóan röviden és sajnos nem eléggé alapos forráskutatással íródott meg a Görgey Artúr életét feldolgozó katalógus a kiegyezés utáni évtized történetét feldolgozó fejezete is. (Görgey Artúr élete és működése Magyarországon, Katalógus, Budapest, 1990, szerk. Simon V. Péter) 

Bennünket, helyieket elsősorban Görgey Visegrádon töltött napjainak hiteles története érdekelne. Ahhoz, hogy a tábornok emlékét méltó módon ápolni tudjuk, erre feltétlenül szükség lenne. 

Végezetül szeretnék köszönetet mondani Tóth Majának, kedves ismerősömnek, aki segítségével hozzájutottam a Wünsche Emilre vonatkozó szükséges adatokhoz. 

 

Szőke Mátyás c. múzeumigazgató


Fontos kiegészítés (hiszen a fenti munka 2015-ben jelent meg a Visegrádi Hírek hasábjain), hogy Görgei Artúr halálának 100. évfordulója alkalmából (mely hivatalosan is Görgei-emlékév volt) két köztéri szobrot is lelepleztek Visegrádon. Az egyik ifjabb Szlávics László munkája, a (Görgei Artúr-portrészobor) a városháza belső udvarán található, míg a másik munka egy bronz mellszobor, Szkok Iván alkotása, mely a Görgey-lépcsőn kapott helyet.

Szlávics László - Görgei Artúr-portrészobor
Szkok Iván - Görgei Artúr mellszobor