az Ősz

Négyrészes, 2020 telén indult sorozatunk végére érkeztünk. A Petőfi Sándor talán leghíresebb verse ihlette film a nyugalomról, a türelemről és a természet örökvalójába vetett megingathatatlan hitről, s a benne élő emberről szól. 

A Dunakanyar embere korunkban is rendkívül közel áll a természethez, ezer szállal kötődik mindahhoz, amit egy finom nyár, egy enyhe tavasz, egy szép havas tél, vagy egy nyugalmas ősz adhat. Persze nem úgy vagyunk egyek a természettel, mint évszázadokkal ezelőtt élt őseink, de valahol mégis ott, a régi időkben kell keresnünk ennek a kapcsolódásnak a gyökereit.

A Dunakanyart őrizni, ápolni, szeretni kell. A régiek még ösztönösen tudták ezt, nekünk már tanulnunk kell, s ezt a tanulmányt sohasem szabad félvállról venni, örökségünket eltékozolni.
Viktorin József, Magyar László, Cseke László, Madas László, Makovecz Imre, Áprily Lajos hagyatéka felett kell őrködnünk, mely hagyatékot ők a legnagyobbaktól kapták örökül: IV. Bélától, Luxemburgi Zsigmondtól, I. Anjou Károlytól. Szeretnénk mindezt a maga valóságában bemutatni az egész világnak. Ez az a munka, ami sohasem érhet véget, ez az a munka, amit nem lehet befejezni, csak abbahagyni, ha eljön az ideje. Az örökség ekkor az új nemzedék kezébe kerül. Akárcsak ősszel az öreg fákról lehulló levelek a gazdag termőföldre. Mert ez a „lágy nesz” nem az elmúlás. Körbe érünk.
És ennek így kell lennie.