webkamera

360 VR

Gallery

Galéria

Ahol kétszer láthatod a naplementét

Hajóval a Dunán

Akinek volt szerencséje akárcsak egyetlen alkalommal is elhajózni a Dunakanyarba, sosem felejti el az élményt: a csalogató nyári naplementét kétszer is megcsodálhatja az ember néhány perc leforgása alatt, hiszen a Börzsöny hegyvonulatai és a kanyargó folyómeder még a Napot is megzabolázzák. Ahogyan siklik a hajó a Dunán, s szép lassan mintha a táj futna el mellettünk, mintha a hegyek és a fák, a kis házak haladnának, míg minket ringat az öreg folyó, lenyűgöző élmény. 

Ha voltál már a Dunán hajóval, ám eljött az ideje, hogy ismét vízre szállj, esetleg most próbálnád ki először – március és október között a MAHART hajójáratainak menetrendjében egész biztosan megtalálod a hét legszimpatikusabb időpontját. Szállj fel Budapesten, szállj le Visegrádon!

Ha pedig sebességre, kalandokra, gyorsaságra vágysz és nem elégít ki a szárnyashajó, Visegrádtól mindössze 10 km-re, a híres pilismaróti öbölben vízisíelhetsz és wakeboardozhatsz is, biztonságos távolságban, elszeparálva a folyami hajóútvonalaktól.

A hajózás élmény! Hajózzanak a MAHART PassNave Kft. járataival 2023-ban is!

Aktív dunai kikapcsolódás a vízi sportok kedvelőinek

Engedély nélkül vezethető motoros és evezős csónakok

Ismerkedjen meg Visegrád szépségeivel a Dunáról!