A SUP kapcsán igazán elmondhatjuk, hogy az utóbbi években meghódította a világot. Tavak, tenger, folyó – tulajdonképpen nincs akadály a deszkák előtt, ha vízről van szó. Az outdoor.maffia idén is lélegzetelállító SUP túrákkal örvendezteti meg a műfaj szerelmeseit június elejétől egészen szeptember közepéig.
Az egyoldalú evezővel, állva hajtható deszka valódi különlegesség, mert végeredményben a vízen járás érzetéhez hasonló élménnyel kecsegtet, egyáltalán nem fárasztó, s nem igényel különösebb előképzettséget, vízi jártasságot, de még igazán komoly kondíciót sem. Röviden: bárkinek jó szívvel tudjuk ajánlani, aki elmúlt már 14 éves, magabiztosan úszik és van kedve egészen új perspektívából megismerni a Dunakanyar Visegrád és Dunabogdány közé eső szakaszát.
Hetente többször is szerveznek túrákat, amelyek során 2-3 órát tölt a csoport a vízen.
Tehát Visegrád a kiindulási pont, Dunabogdány a cél, így nem kell a sodrással szemben evezni, van idő a látvány, a hangulat befogadására, hiszen az ember már néhány perc alatt magabiztosan áll a deszkán.
A „Naplemente SUP túra”, a „Kánikula SUP túra” és a „Délutáni Chill SUP túra” közül tudjátok kiválasztani a számotokra leginkább ideális verziót, attól függően, hogy mely napszakban indulnátok útnak.
Ismerd meg a Dunakanyar szívét úgy, ahogyan még sosem láttad!
További részletek, információk az outdoor-maffia weboldalán
Visegrád és Környéke Turisztikai és Marketing Egyesület
2026.06.30.


