webkamera
360 VR
Galéria
Idén szeptember 16-án ismét betekintést nyerhetünk az antik Róma világába Visegrádon.
Visegrád ad otthont idén annak a konferenciának, melyet a Közösségi Régészeti Egyesület és a Magyar Régész Szövetség szervez.
Ha szereted a vízi sportokat, a vizes kikapcsolódást, akkor ne várj tovább, mert a Dunakanyar dunai szakaszai július-augusztus havában a legszebbek.
Most a Nagyvillám felé vettük az irányt, hogy bemutassuk az egyik legelső igazán komoly outdoor attrakciót.
Aki saját hajóval, csónakkal érkezik most már egészen bátran kiköthet a Kisoroszi rév Visegrádi oldalán található Gondűző Pizzériánál is.
Idén június 18-24 között vehetnek részt az érdeklődők a Szent György Lovagrend hagyományos nyári egyetemén Visegrádon.
Újabb, Visegrádot bemutató rövidfilm sorozat készítésébe fogtunk, melynek immáron második része is megtekinthető.
Kalász István emlékére avatott nemrégiben emlékművet a visegrádi katolikus templom kertjében Erdő Péter bíboros, prímás.
Visegrád ad helyet 2024 szeptemberében az Európa Tanács Kulturális Útvonalak nemzetközi nagykonferenciájának.
Bemelegítettünk egy kicsit Visegrádon a 2023-as szezonra. Régen fáradtunk el ilyen jólesően…
2023. március 26-án, azaz a nyári időszámítás kezdetével újraindult a népszerű, egészen a Kis-Villámig közlekedő, bővített 883-as buszjárat.
2023. július 1-én, Visegrádon mutatja be a Pintér Tibor vezette Nemzeti Lovas Színház monumentális előadását, az Aladdint.
Az utóbbi időszakban „tréfát űzött” velünk a tél, azonban most minden jel arra mutat, hogy tartós marad a lehűlés, s kezdődhet a síszezon Visegrádon is.
A mindennaposnak számító időutazás-hangulat most a szokásosnál is intenzívebb formát öltött…
Nagy erőkkel zajlik a Visegrád 700 évvel ezelőtti királyi városi rangra emelkedésének évfordulójához kapcsolódó rendezvények szervezése.
Két eseményt szeretnénk a figyelmetekbe ajánlani október utolsó előtti hétvégéjére.
A Szentfa-kápolna szomszédságában felépített létesítmény célja, hogy segítse és tájékoztassa a turistákat, erdőjárókat.
„Pálos utak” elnevezés alatt három új gyalogos ösvénnyel bővült a Pilis túraútvonalainak kínálata.
Egy rendhagyó régészeti bemutató és ásatás megtekintés a visegrádi Sibrik-dombon
Idén is lehet jelentkezni a Pilisi Parkerdő hagyományosan ebben az időszakban megszervezett szarvasbőgés-túráira.
Légy Te is részese Róma világának
Visegrádon hagyományosan augusztus 19-20-án ünnepeljük a magyarság számára talán legfontosabb napot, Szent István királyunk államalapítását.
Sokan utaztunk is már egyikük-másikuk fedélzetén. Felejthetetlen élmény kicsiknek-nagyoknak.
Az előző hétvége a középkoré volt: lovagok, udvarhölgyek, harcosok, vitézek rótták a régi palotát környező utakat. Ez a hétvége viszont a rockzene égisze alatt telik majd.
Te is várod már? És vajon mindent tudsz róla?
2022. júniusától fizetős lesz Visegrád belvárosában a parkolás.
Hadd Lehessen Gyermek a Gyermek! – Gyermeknapi adománygyűjtés a Hotel Hontiban a Világszép Alapítvány részére
Gasztro-séták Visegrádon – Könnyű kora nyári ebéd a Duna-part vonalán.
Május 6-án, azaz most pénteken startol a Giro d’Italia Budapest-Visegrád szakasza
Nem csak egy színes játszótér. Nem csupán egy történelmi bevezető kicsiknek. Sokkal több annál…
Már húsvétkor is lehetőséged lesz hajóval érkezni Visegrádra, ahogyan Hop On – Hop Off buszjáratokkal is barangolni az élő középkor városában!
A március végén Csontos Dömötör által szervezett és vezetett túra célja az új túraútvonal bemutatása mellett egy nagy munka jelképes megkezdése is volt.
Az egyre komolyabb érdeklődésre való tekintettel szeretnénk mi is jó szível közzétenni a Visegrád templomainak miserendjét.
Négy Évszak Visegrádon Nyereményjáték
Réges-régi probléma, hogy nagyon sokan egyszerűen nem értik meg, hogy az ad-hoc agancsgyűjtés káros és tilos.
Sokan nem tudják, hogy a V4-ek története egészen a középkorig nyúlik vissza.
Mindent sikerült megóvni a makovecz-i hagyományból, s végre megérkezhetett a legendás épület a XXI. századba.
100 nap múlva indul a 105. Giro d’Italia kerékpárverseny magyarországi szakasza
A fejlesztések eredményeképpen a szálloda kapacitása meghaladja majd a 200 főt, ezzel pedig komoly szintlépést abszolvál a népszerű szálláshely.
A frissen ratrakolt, folyamatosan hóágyúzott pályák közül az 1/A, valamint a bébi pálya már üzemelnek, illetve három felvonó is hadrendbe állt.
A Lepence-völgyi Visegrádi Jégpálya december elején nyitotta meg kapuit, s egészen február 28-ig várja a korizni vágyó kicsiket és nagyokat.
Nem kevés, 25 hektár erdőterülettel gazdagodott az elmúlt években a Pilisi Parkerdő területe egy tavaly indult akcióterv keretein belül.
A 2022-es verseny egyik 195 km-es magyarországi szakaszának befutója Visegrádon kapott helyet.
Az 1980-as évek közepétől rendkívüli népszerűségnek örvendett a Mogyoró-hegyi játszótér és a kis „vadaspark”, bájából pedig mintsem veszített.
A szakemberek most eljutottak a gyakorlati megvalósításhoz is.
Idén 12, 26 és 45 km-es túrák során indulhatunk a magyar irodalom egyik legkáprázatosabb alakjának nyomába november 6-án.
Legközelebb 2022-ben ülhetünk fel a Hop On – Hop Off piros, emeletes, városnéző buszokra Visegrádon!
A 2009-ben Kovács Gyula nyugalmazott erdész és Szarvas József színművész által életre hívott gyümölcsészeti mozgalomhoz szeptember végén Visegrád is csatlakozott.
Október 9-10-én a német hagyományoké, a legkiválóbb söröké és az önfeledtségé a főszerep Visegrádon.
Akik régóta járják erdeinket, jól tudják, hogy írott és íratlan szabályok egész sora vonatkozik erre a csodás időtöltési formára.
Mozgalmas, hihetetlenül gazdag nyár volt ez az idei. Mindannyian megérdemeltük már…
A Közkutak.hu segítségével bárhol is járj Magyarországon, megtalálod a hozzád legközelebb eső, szabadon használható ivóvíznyerő helyet.
Visegrádra augusztus 19-én, augusztus 20-án és 21-én is érdemes lesz ellátogatni idén.
A múlt héten elvégzett munkafolyamatoknak köszönhetően újra patinájához méltó környezettel várja a megpihenni vágyó vándorokat a Mátyás-forrás.
Visnyovszky András és csapata igazi négyévszakos szolgáltatásegyüttesével július 16-án nyitott újra Visegrádon, s máris hatalmas az érdeklődés. Nem véletlenül.
A friss kormányzati bejelentés alapján a visegrádi királytalálkozó 700. évfordulójára sosem látott léptékű felújítássorozat ér majd véget Visegrádon.
A Pilisi Parkerdő közleménye szerint a munkálatok befejezésének kitűzött, várható időpontja augusztus 31.
Le ne maradj az év legnagyobb szabadtéri családi programjáról!
A Pillangós-ház 2021-től hasonló szellemiségben, de funkcióját és főbb jellegzetességeit tekintve is komoly mértékben átalakul.
Kíváncsi vagy, milyen érzés lehet egy drótkötélpályán a lombok fölött? Akkor indulás a visegrádi Canopy Fun Extreme és Kalandpark!