webkamera

360 VR

Gallery

Galéria

2022. Visegrádon

Egy felejthetetlen évet
tudhatunk magunk mögött

Ez volt az az év, amit annyira vártunk már a hosszú bezártság, a végeláthatatlannak tűnő, kényszerű korlátozások után, s amely végül rengeteg nagyszerű programot, rendezvényt hozott. Visegrádi anzix 2022-ből.

Megépült a V4 Pavilon

Városunk régi vágya teljesült azzal, hogy végre kialakításra került, ráadásul szabadtéren egy olyan pont, amely turisták százezrei számára tudja megmutatni a modern technikának köszönhetően, hogy mit is jelent valójában e betű, s e szám együttese: V4. Évszázadok óta meghatározó ugyanis Európában betöltött szerepünk tekintetében ez az együttműködés, mely nem jöhetett volna létre I. Károly királyunk közbenjárása nélkül, aki Visegrádon hívta össze a nagy jelentőségű királytalálkozót 1335-ben.

Folytatódott a Hop On-Hop Off együttműködés

Az idei turistaszezonban is mindvégig élvezhettük a Hop On-Hop Off buszjáratok adta páratlan értékű, helyi közlekedési lehetőséget. A külön Visegrádra kialakított autóbuszokkal könnyedén és abszolút egyedi igényekre szabva járhatta be 2022 tavaszán és nyarán is a hozzánk látogató közönség Visegrád legszebb pontjait, ráadásul rendkívül kedvezményes áron. Ez opció jövőre is egész biztosan elérhető lesz majd.

Hajós Dunakanyar körjáratok

A Mahart-PassNave egyik legizgalmasabb, szezonban folyamatosan elérhető turista hajóútja a Dunakanyar körjárat, ez már csak az utazólétszám tekintetében sem lehet vitás. Visegrád kiemelt szerepet tölt be a megállók sorában, s ahogyan településünk számára is rendkívüli lehetőség, hogy turisták ezreit fogadhatjuk a Dunáról, a hajótársaság is egy igazi gyöngyszemet kínál Visegrádi megállójával. 2023-ban újra nagy szeretettel várunk mindenkit, aki vízen szeretne érkezni hozzánk!

Giro D’Italia 2022.

Visegrád egy kicsit a világ középpontja lehetett május elején, amikor elstartolt a nemzetközi kerékpársport a Tour de France után legfontosabb versenye, a Giro D’Italia. A Budapest-Visegrád szakasz eseményeit több tízezer ember követte nyomon élőben, s több millióan szurkoltak a televíziókészülékek előtt, s online. Beírtuk magunkat a kerékpársport történetébe, erre pedig bőségesen van miért büszkének lennünk. 

Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok

Ez volt az az év, amit talán a legjobban vártunk, mióta megrendezték az első Palotajátékokat még a nyolcvanas évek derekán, ugyanis azóta egyszer sem maradt el a rendezvény, tavaly azonban át kellett éljük sok évtized után az első olyan nyarat, melynek során nem öltözhetett középkori díszbe a város. Most júliusban hatalmas ovációval vette hát kezdetét Közép-Európa legrangosabb középkori fesztiválja, s még a nyitás előtt átadásra került az a tetőrendszer is, melynek köszönhetően 2022-től kezdve immáron minden évben teljesen fedett lesz valamennyi lelátó.

Visegrock 9.

Saját rockfesztiválunk van, ezt kimondani is különösen üdítő. Hát még eltölteni két napot olyan fellépőkkel, mint az ideiek voltak – a teljesség igénye nélkül: Mudfield, Leander Kills, Tűzkerék XT., Lord…  Eljutottunk arra pontra, hogy most már komoly szakmai elismerés, ha egy zenekar a Visegrock fellépői között lehet. Nagy-nagy büszkeség ez nekünk. Hogy jövőre mit terveznek Anda Bálinték a jubileumi 10. Visergrockra, talán nem is olyan sokára kiderül majd!

Városnap

A szeptemberben megrendezésre került városnap kivételesen nagyszabásúra sikeredett, ezt nagy örömmel konstatáltuk: rengeteg vendég jött el megtekinteni Lugosi Dánielt, a Bud Spencer és Terence Hill Emlékzenekart, s az est sztárfellépőjét, a PASO-t. Óriási volt! Igen magasra került a mérce, s nagyon várjuk, milyen fellépőkkel ünnepel majd a város 2023-ban.  

___

Persze nem állt meg az élet a tél beköszöntével sem. A síszezon ugyanis még előttünk áll.
A Nagyvillám Sípályán már nagyban zajlanak az előkészületek a nyitásra!
Mindez jól mutatja, hogy Visegrád tavasszal, nyáron, ősszel és télen is lehetőséget kínál a kikapcsolódásra, s mindig időben tartogat szívmelengető meglepetéseket!