Mindent sikerült megóvni a makovecz-i hagyományból, s végre megérkezhetett a legendás épület a XXI. századba.
Az 1989-ben épült, Makovecz Imre által tervezett, mára Visegrád megkerülhetetlen esztétikai alapvetései közé tartozó épületóriás felújítása a „Visegrád 700” fejlesztési program részeként valósult meg, s lényegében annak első komolyabb lépése volt. A 2035-ig tervezett fejlesztéssorozat a város kulturális, turisztikai és infrastrukturális korszerűsítését is magában hordozza, s a tervek szerint a valaha volt leglátványosabb fejlesztés lesz, melyet Visegrád történelmi és kulturális emlékei kapcsán mindezidáig véghez vittek.
A Constructor Domini Kft., mely a tornacsarnok felújításának generálkivitelezője volt, megerősítette az épület tartószerkezetét, épületgépészeti, valamint épületvillamossági korszerűsítést végzett, s megvalósította az energetikai korszerűsítést is, mellyel Visegrád sportcsarnoka végül minden tekintetben újjászülethetett.

A parketta eltűnt, helyét modern sportpadló vette át, az egykori szertárból kazánház lett, ami pedig talán a legmegnyugtatóbb hír, hogy a komoly feladatot jelentő tetőrekonstrukció is teljes sikerrel járt: az épület tetején található ferde támasztó oszlopokat acél oszlopokra cserélték, a szarufák is újak, ami pedig nem látványos, de annál fontosabb, a tető rétegrendjének optimalizálása is lezajlott.
A Magyar László Tornacsarnok Visegrád legfontosabb XX. századi kulturális emléke, melyet világszerte jól ismer az organikus építészet iránt rajongó nagyközönség.
A Visegrád központjában, a katolikus templom szomszédságában magasodó, Dunára néző épület immár újra régi pompájában köszönti a városba érkezőket.
Forrás: www.magyarepitok.hu
Fotó: Cseke Péter