Előző cikkünkben a Rám-szakadékra hívtuk fel a figyelmet, mint izgalmas téli túracélpontra a Dunakanyarban. Most következzék egy olyan látványosság, amit akár autóval is megközelíthetsz, de ami ismét csak bakancsban az igazi.
Több irányból, így például Esztergom, vagy Szentendre felől is feljuthatunk Dobogókőre, ha autóval indulunk útnak. Parkolóhely szinte mindig akad ebben az időszakban, arra azonban érdemes odafigyelni, hogy az utak síkosak, csúszósak, s csak olyan autóval szabad útnak indulni a felfelé vezető hegyi utakon, amit teljes körűen felkészítettünk a télre.
Hosszabb, fárasztóbb, de sokkal-sokkal izgalmasabb azonban gyalog feljutni a csúcsra. Erre számos lehetőségünk nyílik: Dömösről is jó néhány turistaút vezet Dobogókőre (feljuthatunk a Rám-szakadékon keresztül is), de akár Pilismarótról is útnak indulhatunk. Minden esetben lényeges azonban azzal számolni, hogy télen korán esteledik, a havas erdőben pedig nem megfelelő látási viszonyok mellett könnyedén eltévedhetünk. Tudatossággal, felkészültséggel és megfelelő időzítéssel persze elkerülhető az ilyen helyzet.
Mind a kék, mind a sárga, mind pedig a piros jelzés mentén bejárhatjuk a csodás helyet, így télen is végig járhatjuk a Rezső-körutat, a Thirring-körutat, valamint a Zsivány-körutat is. E három dobogókői túráról ide kattintva tudhatsz meg hasznos részleteket.
És bár a település is izgalmas hely, különleges élmény bebarangolni ilyenkor többnyire elhagyatott utcáit, valamint nem elhanyagolható részlet a sportot kedvelők számára a népszerű sípálya közelsége sem, Dobogókő központi látványossága természetesen maga a kilátó, mely rendkívül széles panorámával nyújt rálátást tulajdonképpen az egész földrajzi értelemben vett Dunakanyarra odafentről, 700 méteres magasságból. Ez a látkép minden évszakban szemet gyönyörködtető, ha épp nincs köd és megfelelőek a látási viszonyok. Érdemes a terület időjárás jelentését megtekinteni indulás előtt, no nem mintha csalódás volna Dobogókő, ha épp egy kicsit ködös az idő…
Hasznos tanács:
A termoszt töltsd fel forró teával indulás előtt és ne felejtsd otthon a távcsövet sem! Nem csupán a lebilincselő tájat tudod egy jó távcsővel részletesen tanulmányozni, de a fehér tájban könnyedén megláthatsz és megfigyelhetsz akár egészen ritka erdei állatokat is.
Fotó forrása:
www.parkerdo.hu