A Szentfa-kápolna szomszédságában felépített létesítmény célja, hogy a 21. századi követelményeknek megfelelő színvonalon segítse és tájékoztassa a környékbe érkező turistákat, erdőjárókat.
Dömösről indul a Pilis legnépszerűbb erdei turista célpontjai közül több is, hiszen innen lehet eljutni a Vadálló-kövekhez, a Prédikálószékhez, valamint a Rám-szakadékhoz is, ugyanakkor nagyon sokan Dömös felől közelítik meg Dobogókőt is. Az óriási turistaforgalommal megjelenő igények kapcsán fogalmazódott meg egy korszerű fogadóépület felállításának gondolata, mely gondolatból most a Széchenyi 2020 uniós projektnek köszönhetően a Lépésekre a Dunakanyartól című pályázat keretein belül valóság lett. A szeptember 28-án átadott épület már fogadja a turistákat, érdeklődőket.
Mindennek fő célja az volt, hogy egy helyen legyen lehetősége mindenkinek szakszerű információgyűjtésre a Pilis turistaútvonalait és aktualitásait illetően, illetve hogy legyen egy hely, ahol bármilyen időben megpihenhet a vándor, s szükség esetén akár egészségügyi segítséget is kérhessen. Egy külön kialakított helyiségben található defibrillátor, hordágy, elsősegély-csomag, de kullancs eltávolítására alkalmas felszerelés is, ezeket pedig bárki igénybe veheti, akinek szüksége van rájuk (ügyeletei rendszerben egyébként szakképzett segítők tartózkodnak az épületben).
A tetőteraszon helyi termelőktől származó élelmiszereket, termékeket lehet vásárolni, de ki-ki a magával hozott elemózsiáját is egészen nyugodtan elfogyaszthatja idefent.
A fogadóépületben természetesen mosdók, WC-k is helyet kaptak.
A Pilisi Parkerdő szakemberei bíznak benne, hogy ezzel a lépéssel is csak közelebb kerültünk ahhoz, hogy a túrázás-erdőjárás még komfortosabb, még biztonságosabb legyen a Pilisben, mindezt fenntartható megoldásokkal erősítve.
Fotó és szöveg forrása: parkerdo.hu