Rövidfilm sorozatunk legújabb epizódjában bemutatjuk Nektek, milyen a pilisi fák lombjai felett suhanni. Ismerjétek meg a visegrádi Canopy-t!
Az első canopy pálya valójában egy kutatók által összeállított drótkötélpálya volt Costa Ricában. Az őserdőt vizsgáló szakértők közlekedtek ezzel a módszerrel a lombok felett, s így tudták tökéletes pozícióból tanulmányozni az alattuk ekképpen megnyíló, láthatóvá váló világot. Azonban a kutatás mellett külön nagyon élvezték a munkában rejlő kis mókát is, ami maga a közlekedés volt. Innen jött hát az ötlet, hogy esetleg másutt, könnyebben hozzáférhető területeken is lehetne építeni hasonló canopy pályákat. Magyarországon a visegrádi volt az első.
4-10 fős csoportokban lehet indulni, a semmi máshoz nem hasonlítható túra időtartama nem kevesebb, mint 1 óra. Az élmény pedig életre szóló. A canopy klasszikusan olyan program, melyet egész biztosan át akarsz majd élni újra és újra, miután egyetlen alkalommal kipróbáltad. Ennek pedig semmi akadálya, hiszen itt van, csupán 40 perc autóútra Budapesttől.
Napjainkra már egy remek kis kalandparkkal is bővült az élmény, ahová gyerekeket is bátran vihetünk, így az alapvetően baráti társaságoknak, céges csapatépítős csoportoknak ideális program valódi családi kalanddá nőtte ki magát.