webkamera

360 VR

Gallery

Galéria

milyen lehetett egy templom 1000 évvel ezelőtt

Főesperesi templom

Visegrád legelső templomát maga Szent István emeltette, ráadásul nem sokkal 1009-et követően, ekkorra datálják ugyanis az oklevelet, melyben először kerül megemlítésre városunk neve.

Visegrád, mint korabeli megyeszékhely, nem csupán hadászati, de közigazgatási tekintetben is rendkívül fontos terület volt, így a Szent István uralkodásának korai éveiben épült plébániatemplomot (mely a megye első plébániatemploma volt) néhány évtizeddel később átalakították főesperesi templommá. A kor hasonló templomainak sorából méreteivel is kiemelkedő épület belső falát freskókkal díszítették. Kevesen tudják, de a visegrádi főesperesi templom adott otthont az egyik legkorábbi magyar freskóegyüttesnek.

A kiállításon megismerkedhetsz az Árpád-kori Visegrád világával, s azon keresztül a magyar történelem kezdeteivel, s egy izgalmas órát tölthetsz a hegyen az ezer évvel ezelőtti Magyarország bűvöletében. 

Nyitva tartás

Előzetes bejelentkezésre látogatható. Kérjük látogatási szándékát legalább három munkanappal hamarabb jelezze!


Bejelentkezés:

Tel.: +36 26 597 010 (604-es mellék), E-mail: info@visegradmuzeum.hu

Weboldal: visegradmuzeum.hu