webkamera

360 VR

Gallery

Galéria

4 izgalmas tény,
amit talán nem tudtál a Palotajátékok
múltjáról és jelenéről

Egy ennyire komoly hagyományokra visszatekintő rendezvénysorozat idővel joggal vívja ki magának a legendás jelzőt. Annyiféleképpen lehet hozzá kötődni, annyifél módon lehet bekapcsolódni vérkeringésébe, hogy az ember valóban egy lehet ezzel a szellemiséggel három napon át. 
Te is várod már? És vajon mindent tudsz róla?

1. 2500 darab kenyér minden nap

Amikor 1335-ben I. Károly király vendégül látta a meghívott országok képviselőit, a cseh király kísérete számára minden nap 2500 kenyeret osztottak szét számos más élelmiszer, így különféle húsok, zöldségek és természetesen komoly mennyiségű bor mellett. A király nem volt fukar… 

2. Nem helyes a „Károly Róbert” névváltozat

Nem bizony. I. Anjou Károly királyunk születési neve, a Caroberto került kissé különös módon fordításra a későbbi évszázadokban, így lett Caroberto királyból Károly Róbert. Igen, ha egészen szigorúak szeretnénk lenni, a Károly Róbert körút helyett is az I. Károly körúton kellene haladnunk, ha az Árpád-hídra szeretnénk felkanyarodni. 

3. Az idei év lesz a nagy generációváltás esztendeje

A 2022-es Palotajátékok igazi mérföldkő lesz, hiszen most láthatja majd teljes valójában a közönség a legifjabb, de már teljességgel felkészült ifjúságot, méghozzá oly módon, hogy a korábbi generáció is aktívan képviselteti magát. Ezt tulajdonképpen valamennyi fellépő csoport műsorában nyomon követheti majd a nagyérdemű. Mindennek keretében ismerkedhetünk meg idén többek között az Ifjú Vér Öreg Bor Hagyományőrző Csapattal, a Torda Köböre Egyesület Ifjú Lovasaival, valamint Kassai Lajos, a lovasíjász legifjabb csapatával. 

4. Rengeteg külföldi csapatot várunk idén

A covid-járvány miatt évek óta nem volt lehetőség arra, hogy nagyobb létszámban, s messzebbről is érkezhessenek hozzánk fellépők külhonból. Idén – minden bizonnyal ennek hatására is – nagy számú meghívottat várunk többek között Olaszországból, Ausztriából, Németországból, Csehországból, Szerbiából, Bulgáriából, Szlovákiából, Lengyelországból, Szlovéniából, Romániából és Izraelből.