webkamera

360 VR

Gallery

Galéria

…raktárosként kezdtem egyetemista koromban a munkát […]

Interjú Buzás Gergely
régész–művészettörténészszel

Interjú Buzás Gergely régész–művészettörténészszel, a Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeumának igazgatójával

 

Már gyerekkorában elkötelezte magát nem csupán szakmája, de a középkor mellett is. Visegrádon vált régésszé, s itt lett aztán igazgatója is annak az intézménynek, mely nem csupán alma matere volt, de mindmáig egy kicsit az otthona is. Buzás Gergellyel beszélgettünk. 

 

Mekkora a szakmai visszhangja a szenzációs visegrádi leletnek?

Rádiókban, televízicsatornákon, online felületeken egyaránt komoly hírértéke volt mindannak, amit most Visegrádon találtunk. Mind a Várkapitányság, mind pedig a Magyar Nemzeti Múzeum igyekezett minél részletesebben tájékoztatni a sajtót a feltárás eredményeiről. Az elmúlt években egész biztosan ez az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó lelet Visegrádon, de ennél is jóval többről van szó.

Ha mondjuk az elmúlt ötven évet nézzük, tudunk-e összehasonlításképpen hasonlóan jelentős leletet említeni?

Igazából azt mondhatjuk, hogy Visegrádon százévente bukkan elő jelentőségében hasonló. 1940 körül találták a Herkules-kutat, az 1830-as években pedig a Visegrádi Madonna felbukkanása számított ilyen horderejű régészeti szenzációnak. Ez persze nem azt jelenti, hogy egyébként ne kerültek volna elő más izgalmas és fontos dolgok az ásatások során. Az 1960-as években a Héjj Miklós és Szakál Ernő által vezetett, a visegrádi gótikus díszkutakat érintő rekonstrukciós projekt is nemzetközi jelentőségűnek volt mondható. Nagy eredmények közül emelkedik ki tehát ez a mostani.

Mi újat mond nekünk e mostani lelet?

Tudtuk, hogy a ferences kolostor szorosan kapcsolódott a királyi palotához, de azt nem gondoltuk, hogy ilyen színvonalú épületről lehet szó. A templomnak ugyanúgy Firenzéből hozatták az oltárát, akárcsak a palotakápolna berendezését. Tudtuk, hogy dolgozott Mátyás királynak Benedetto da Maiano, erről maradt fent írott forrás is: egy 1493-as oklevél szól egy korábbi, de befejezetlenül maradt királyi megrendelésről. Most azonban lehetséges, hogy megtaláltuk magát a művet is. Az mindenesetre bizonyos, hogy a kor legjelentősebb itáliai márványszobrászának az egyik, eddig lappangó magyarországi munkája, Visegrádon állt valaha.

A templom maradványainak előkerülése tehát nemzetközi viszonylatban is fontos.

Ez teljes mértékben így van. A töredékek előkerülése után az első dolog volt, hogy egy olasz kollégától kértem szakvéleményt, aki a kor legjobb szakértője. A kora reneszánsz időszakból származó műalkotások Itálián kívül kizárólag Magyarországon, Mátyás udvarából kerülnek elő, így amit mi itt felfedezünk, arra azonnal felfigyelnek az olasz kutatók is, és persze mindenki a világon, akinek ez a művészettörténeti korszak a szakterülete. Csupán a XVI. század elejétől jelentek meg hasonló alkotások Európa más régióiban, tehát aki az itáliai quattrocento művészetére kíváncsi, annak Itálián kívül Budára és Visegrádra kell még odafigyelnie.

Ez a reneszánsz hatás mennyire terjedt el Mátyás korában idehaza?

Azt mondhatjuk, hogy az udvart leszámítva csupán néhány főpap vette át az új stílust, de ők is inkább csak a második, harmadik vonalba tartozó olasz művészeket tudtak alkalmazni. Benedetto da Maiano műve azért is nagyon fontos felfedezés, mert írásos emlékek ugyan említik, hogy Mátyás elsővonalbeli firenzei művészektől is rendelt munkákat, de mindaz, amit napjainkig megmaradt, inkább a másodvonalat reprezentálja (pl. Giovanni Dalmata, vagy Gregorio di Lorenzo művei). Egyáltalán nem állíthatjuk, tehát, hogy Mátyás-korában a korareneszánsz Magyarországon elterjedt volna, ezzel szemben viszont most már egyre inkább bebizonyosodni látszik, hogy Mátyás rendszeres megrendelője volt az elsővonalbeli itáliai művészeknek is.

Mi vezette Önt annak idején ehhez a cseppet sem hétköznapi szakmához? Hogyan lett Buzás Gergelyből régész?

Már kis gyermekként elbűvöltek a lovagregények, a várak, a gótikus katedrálisok. Már elsős gimnazista koromban tudtam, hogy régész leszek. A művészettörténet már az egyetemen jött, mint második szak. A régészet szakon Kubinyi András, a Mátyás-kor, illetve a Jagelló-kor kiemelkedő szakértője, a művészettörténet tanszéken pedig Marosi Ernő és Tóth Sándor voltak a professzoraim. Bár a történelem szakot nem fejeztem be, mivel ekkor már kizárólag a középkorra koncentráltam és nem akartam az újkorral időt tölteni, de ott is olyan kiváló tudósoktól tanulhattam, mint Solymosi László, Fügedi Erik vagy Szűcs Jenő. Nekik mindannyiuknak köszönhetem azt az interdiszciplinális szemléletet, ami a középkorkutatáshoz elkerülhetetlen.

Melyik volt az első nagy, felejthetetlen emlékű ásatás?

Még gimnazistaként a Pécs melletti Jakab-hegy Pálos kolostorának ásatásán dolgoztam Kárpáti Gábor régész mellett. Pécsett születtem, nagyszüleim pedig a Jakab-hegy lábánál laktak, Kővágószőlősön. Gyerekkori alapélményem volt, hogy a veteményes kertben középkori cserepeket gyűjtök, amit aztán nagyapámmal bevittünk a múzeumba. Sokat kirándultunk a környéken, láttam a romokat, amelyek nagyon izgatták a fantáziámat. Ásatási munkásként, mint kis gimnazista gyerek kapcsolódtam be a munkába, a lelkesedésem pedig azóta is töretlen.

Egy középkorral foglalkozó régésznek aztán kötelező állomáshelye előbb-utóbb Visegrád.

Elsős egyetemistaként volt egy fölöttem járó kolléganőm, akivel művészettörténetet hallgattunk. Ő tudta, hogy mi érdekel, s amikor Kubinyi Andrásnál járt Szőke Mátyás, a visegrádi múzeum akkori új igazgatója, aki egy olyan fiatalt keresett, aki hajlandó volna foglalkozni a visegrádi palota faragott köveivel, kolléganőm ajánlotta, hogy ragadjam meg a lehetőséget, én pedig örömmel álltam elébe a feladatnak. Az első januári Kubinyi-vizsga után, jó hidegben elzarándokoltam Visegrádra. Szőke Mátyás kivezetett az udvarra, ahol állt egy hófödte kőkupac és ennyit mondott: - Kedves Gergely! Ha ezt itt feldolgozza a következő öt évben, akkor lesz magából régész. Én úgy döntöttem, hogy ez elég izgalmasnak néz ki, úgyhogy tényleg így lett belőlem régész és így maradtam itt Visegrádon is.

Párhuzamosan pedig járta lépcsőről lépcsőre az egyetemi katedra állomásait is?

Nem, én azonnal a múzeumban kezdtem dolgozni. Olyannyira, hogy még raktárosként kezdtem, egyetemista koromban a munkát. Az egyetemen sosem voltam státuszban. 1989-es diplomázásom után Kubinyi professzor úr felkért, hogy megbízott előadóként maradjak még a tanszéken és tanítsam a középkori építészettörténetet a hallgatóknak. Tehát tanítottam ugyan, de a főállásom a múzeumi állás volt.  Ennek ellenére 26 éven át oktattam, egymás után mind a négy egyetemen, ahol volt régészeti tanszék idehaza, de státuszt az egyetemeken sosem szereztem. 2016-ban aztán felhagytam a tanítás minden formájával, mert olyan szinten beindultak az ásatások, hogy egyszerűen nem volt már időm az egyetemre. Ekkor jöttek az olyan nagy projektek, mint például az egri vár feltárása.

Ott van aztán az 3D rekonstrukció. Számos munkáját, közreműködését láthatjuk ezen a területen úgy online, mint kiállításokon…

Sokat dolgoztam az 1990-es években Franciaországban egy ásatáson. Az első ilyen digitális rekonstrukciót ott láttam. A Cluny apátság III. templomának rekonstrukcióját készítette el az IBM csapata francia művészettörténészekkel együttműködve. Ez akkor hatalmas újdonság volt, talán az első ilyen nagy virtuális rekonstrukció. Mivel engem a középkoron belül is főként az építészet és az építészeti rekonstrukciók érdekelnek, nagyon felkeltette a figyelmemet ez az új lehetőség. Én hobbiból már gimnazista korom óta rajzolgattam épület-rekonstrukciókat, aztán már régészként tudományos eszközként folytattam a rajzolást tovább. A 2000-es évek elejére jött el az idő, hogy a virtuális 3D rajzoláshoz már nem kellettek informatikusi ismeretek, mert elkészültek az első, felhasználóbarát CAD-szoftverek építészek számára. A Cluny templomhoz kapcsolódó említett projektet még az IBM egy teljes osztálya végezte, ám az új szoftverekkel már építészek, régészek is tudtak dolgozni, némi CAD ismeret birtokában persze.
Az első munkám a szekszárdi apátsági templomról készült, a templomot és boltozatának rekonstrukcióját készítettem el. Ezután jött a csongrádi Ellés-monostor templomának rekonstrukciója. Ekkor álltam át aztán arra a szoftverre, amit a mai napig használok.

2008-ban meghirdették a Reneszánsz Évet a Mátyás-évforduló apropóján, ekkor talált meg a Narmer Építészeti Stúdió vezetője, Vasáros Zsolt, aki hozzám hasonló érdeklődésű építész volt. Felkért egy nagy közös munkára, amelynek célja az volt, hogy mutassuk be a magyarországi reneszánsz legfontosabb alkotásait a virtuális térben. Közös munkák eredménye lett a Nemzeti Múzeum Reneszánsz Látványtár című időszaki kiállítása és az ehhez kapcsolódó kötet.  2010-óta elsősorban a Pazirik Informatikai Kft.-vel dolgozom együtt, ők már kifejezetten régészeti rekonstrukciókra specializálódtak. A virtuális 3D modellt én építem meg, aztán ők valósághű textúrákat illesztenek hozzá, megmodellezik a környezetet, animációt készítenek belőle vagy adott esetben kinyomtatják 3D-ben. Rajtam kívül ma Magyaroszágon csak nagyjából három-négy humán szakember (régész, művészettörténész, építészettörténész) csinál még komoly szakmai alapon digitális 3D épületrekonstrukciókat. Velük nagyon gyakran dolgozunk együtt egy-egy nagyobb projekten. Bevallom, ehhez azért kell egyfajta őrültség is, ez alapértelmezésben nem elvárható egy régésztől. Nekem ez a hobbim is. De a 3D rekonstrukció mindenek előtt egy nagyon fontos kutatási eszköz számomra. Valaki egyszer úgy fogalmazott, hogy egy épületet akkor ismerhetünk meg igazán, hogyha szisztematikusan lebontjuk. Valójában akkor is megismerjük, ha felépítjük, akár virtuálisan is.

Ásatások, múzeumvezetés, kiállítások összeállítása, majd pihenésképpen egy kis digitális rekonstrukció…

Így az ember egész biztosan nem unja el magát. Ha valamiből egy kicsit túl sok lenne, csak ki kell menni a terepre, vagy nyitni kell a számítógépen egy másik projekt mappát és ott vár valami egészen más.

Nem gyakori dolog, hogy egy bölcsészettudományokkal foglalkozó, humán irányból érkező kutató ennyire elmélyedjen az informatika világában, és bár sokan rajongtunk a csodálatos Horváth Iván informatikai irodalomtudományi módszereiért, azért a jellemző inkább a teljes távolságtartás a 230 volttól.

Az én generációm együtt fejlődött a digitális technológiával. Én még írógéppel írtam a szakdolgozatomat és pauszra rajzoltam az ábráit. Már muzeológus voltam, amikor megvettem az első számítógépemet, konkrétan a szakdolgozatom kiadásáért kapott pénzből. Az olyan forradalminak számító újítások, mint a szövegszerkesztő vagy kiadványszerkesztő programok, illetve a digitális rajzoló és képfeldolgozó szoftverek, amelyek ma már teljesen hétköznapinak tűnnek, egy kutató, egy régész munkáját olyan mértékben tudták megkönnyíteni, hogy azt kifejezni is nehéz. A digitális 3D rajzoló programok ezekhez képest nagyságrendekkel nagyobb segítséget jelentenek. Az egyetemen én tanítottam a régész hallgatóknak, hogyan kell digitális rekonstrukciós rajzokat csinálni, de nekem még nem volt, aki ezt tanítsa. Ott és akkor ezt ki kellett találnom magamnak. A kevés elérhető eszközt felhasználva végül sikerült például egy hálóboltozatot megjeleníteni a számítógép monitorán. Tehát a munka mindig meghozta a gyümölcsét, de rengeteg energia és kitartás kellett hozzá, meg persze kudarctűrés is.

Ma oktatják a régészhallgatókat 3D rekonstrukcióra?

Az utóbbi nyolc évről viszonylag kevés információm van a képzések viszonylatában, de amikor létrejött a régész tanszék a Pázmány Péter Tudományegyetemen, ott mi kifejezett programpontként vettük fel a 3D-s rekonstrukció oktatását. Tartok tőle, hogy azért van még mit fejleszteni ezen a téren az oktatásban, de a fiatalok már jóval bátrabban nyúlnak ezekhez az eszközökhöz, mint a digitalizáció hőskorában a pályatársaim. Manapság a régészeti kutatás már nem egyszemélyes vállalkozás, hanem sok szakértőt megmozgató csapatmunka, amelynek része a 3D-s rekonstrukció is. A tökéletes eredményhez az kell, hogy több diszciplína is együtt működjön (esetünkben digitális grafika, informatika, régészet, művészettörténet), s egy ilyen összefogás eredménye lehet csak igazán helytálló, ha hitelességre és minőségre törekszünk. Márpedig csak így érdemes.

Amikor ez a cikk megjelenik, Ön már Visegrádtól 150 km-re dolgozik majd egy újabb ásatáson a Balaton-felvidéken. Mesélne nekünk erről is egy kicsit?

Nagyon szívesen, mert egy csodálatos ásatásról van szó, amelynek helyszíne Monostorapáti. Egy Árpád-kori monostort ásunk ki. 2014 óta tart a munka. A helyi közösség a plébánossal és egy tapolcai muzeológussal, Hangodi Lászlóval összefogva kezdeményezte az ásatást, hiszen tudni lehetett okleveles emlékek és egy álló falcsonk alapján, hogy pontosan hol állott egykor ez a monostor. Kérdezték, hogy vállalnám-e az ásatás vezetését, és én örömmel mondtam igent. Így megkezdtük a munkát a Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeuma nevében, összefogva a veszprémi múzeummal. Teljesen önkéntes projektről van szó: itt a helyi lakosok együtt dolgoznak az távolról jött többi önkéntesekkel, diákokkal, régészekkel és más szakemberekkel. Csak olyanok dolgoznak kint, akik elkötelezettek a feltárás iránt, így minden pillanata nagyszerű ennek a munkának. A hely pedig csodaszép, egy erdő közepén, tisztavízű források mellett.

Egy 1117 és 1121 között felépült monostorról van szó, amely az Atyusz nemzetségé volt. Egy gyönyörű román kori templom, szépséges márvány faragványokkal, akárcsak mint most Visegrádon, csak ezek éppen 13. századiak. Nagyon szép fémtárgyakat is találtunk a hozzánk csatlakozó fémkeresős kollégák segítségével, így könyvveretek, gazdag éremanyag is előkerültek. 2022-ben feltártuk a monostor középkori kegyúri családjainak sírjait is. Egy antropológus/archeo-genetikus csapat is segített nekünk ezek feldolgozásában. Ennek köszönhetően név szerint is be tudtunk azonostani halottakat.

Megható a helyi közösség ragaszkodása ehhez a helyhez. A feltárt emberi csontmaradványokat az ő kérésükre ünnepélyesen újratemettük a monostorapáti plébániatemplomba, egy erre a célra készített díszes szarkofágba. A falu lakossága egy őshonos közösség, akiknek az ősei évszázadok óta itt élnek. Érdekes mindez azért is, mert a török időkben a magyar települések jó része elnéptelenedett, s csak hosszas „kihagyás” után érkeztek új telepesek, akik már csak a törökök által feldúlt falvak maradványait találták meg, tehát nem volt, nem is lehetett kapcsolatuk a régen itt élt emberekkel. Csak néhány település képez kivételt. Ilyen Monostorapáti is, és ilyen az én falum, a mecseki Kővágószőlős is, ahol az őseim évszázadokon át éltek, a Jakab-hegyi kolostor romjai alatt. Talán ezért is áll olyan közel hozzám Monostorapáti és ősi apátsága, mert a szűkebb hazámra emlékeztetnek.

Az eddigiekhez hasonló jelentős sikereket kívánok a Monostorapátiban megkezdett ásatáshoz is és köszönöm szépen, hogy beszélgetésünk nyomán egy kicsit közelebbről is megismerhettük munkájának mindennapjait, s hogy betekintést engedett nekünk egy kicsit a kulisszák mögé.

 

2024. 07. 03.