Kíváncsi vagy, milyen érzés lehet egy drótkötélpályán a lombok fölött? Akkor indulás a visegrádi Canopy Fun Extreme és Kalandpark!
Tisztázzuk először, hogy mi is az a canopy. Costa Ricában az őserdők kutatásával foglalkozó szakemberek számára rendkívül komoly feladatot jelentett a dzsungelben való közlekedés, arról nem is beszélve, hogy amit odafentről kívántak volna tanulmányozni, vagy a lomboktól nem volt látható, vagy csupán egy adott fa tetejéről lefelé kémlelve volt vizsgálható. Ennek az anomáliának a feloldására kezdtek kísérletezni egy olyan drótkötélpályával, amely a szóban forgó terület felett húzódva rendszer szerűen volt alkalmas a kutatómunkára. Megkönnyítette a közlekedést, lehetővé tette a terület pontos áttekintését, illetve (bár ez nem volt alapvető célja a pályarendszer kiépítésének) rendkívül jó mókának is bizonyult. Ez utóbbi okán gondolták tovább a Costa Rica Monteverde Cloud Forest Nemzeti Park szakemberei a kötélpálya további sorsát, s úgy döntöttek, hogy megnyitják azt a „civilek” számára is. Így született meg a világ első canopy pályája, ahol több mint 400 madár- és 2500-nál is több féle növényfajt tekinthetett meg odafentről, addig sosem látott perspektívából az érdeklődő, bátor nagyérdemű.
Ennek a rendkívüli sikerű dél-amerikai pályának a mintájára épült meg 2006-ban a visegrádi drótkötélpálya is, mely még abban az évben megnyílt a látogatók előtt is.
Odafent lenni semmivel össze nem hasonlítható élmény… A szabadság egy olyan szelete nyílik meg a pályát bejárva, amely egyszerre hordozza magában az adrenalinnak köszönhető eufóriát, ugyanakkor végtelen nyugalommal is megajándékozza az embert, hiszen valljuk be: ilyen különleges szemszögből rálátni Közép-Európa egyik legszebb erdőségére, nem akármilyen élmény.
4-10 fős csoportokban indulhatunk - természetesen szakszerű vezetés kíséretében, a biztonságtechnikai előírásokat szigorúan betartva - a nagyjából 1 órás utazásra.
Kapcsolódik 2016 óta a canopy pályához egy különleges kalandpark is, mely végeredményben nem más, mint egy ügyességi gyakorlatokra és koordinációfejlesztésre szolgáló „lebegő játszótér”.