Bemelegítettünk egy kicsit Visegrádon a 2023-as szezonra. Régen fáradtunk el ilyen jólesően…
Idén is számos izgalmas outdoor programmal várja a Visegrádra látogató nagyközönséget a település, ezen a szép tavaszi napon pedig mi is körbejártuk a páratlan kínálatot, méghozzá Müller Antinak és az El-Tekerentyű műhely csapatának köszönhetően remek pedelec bringákkal.
Az E-Bikeok otthonától indultunk tehát, innen a Palotaházba mentünk, ahol többek között a csónakkikötőt és a Mesterségek Udvarát is megnéztük, ám indultunk is tovább a Salamon-torony felé, hogy onnan aztán feljussunk a Canopy-pályához. A Fekete-hegyen Járási Botond mutatta be a pályát és a kalandparkot, Mikó Zsolt pedig a bobpályát, ahol csúsztunk is egy jót pihenésképpen.
A Fellegvárban Anda Bálint és Richárd vártak bennünket némi helyi különlegességgel az Anda Pincészet borkínálatából. Csodás nedűk, gyönyörű kilátás, azért ez tényleg nem egy szokványos szerda volt…
Lefelé a Panoráma-úton haladva benéztünk az Apát-kúti völgybe is. Itt Koncz Miklós vezetett körbe bennünket, megnéztük az Ördögmalom Étterem legújabb fejlesztéseit, kimentünk egy kicsit a Pisztrángos-tavakhoz is, de nem maradtunk sokáig a csalogató illatok ellenére sem, mert várt már bennünket a túra legnagyobb ereszkedése, ami egészen a Sportpályáig tartott.
Bártfai István mesélt nekünk odalent a sportpálya adta lehetőségekről, illetve Gyurián Zoltán a népszerű SUP-túrák 2023-as szezonterveiről.
Abonyi Balázs remek Visegrádi Sörével és Bártfai Zsófia finom szendvicseivel hevertük ki az egyébként E-Bike hátán ülve közel sem annyira fárasztó napot, mely egyértelművé tette, hogy idén sem lehet majd unatkozni Visegrádon egy percet sem.